Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
ték a gyertyát, amelyet minden háznál meggyújtottak, a játék végeztével pedig elfújta a Koredom. A betlehemi templomocskák több generáción keresztül öröklődhettek. Amelyik betlehemes csoportnak nem volt betleheme, az kölcsönkérhetett. A községben több csoport is járt. A játékot általában már advent első napján megkezdték, hogy minden családhoz, illetve a környező településekre, tanyákra és a szőlők közé is eljussanak. Utoljára karácsony szombatján jártak késő estig. Az éjféli misére nem beöltözve mentek, hanem ki-ki a saját családjával. A csépai betlehemesek túlságosan messzire nem mentek el. A Rétben és a szőlőben nagyon sok csépai család lakott, őket felkeresték. Elmentek még Szelevény re is, a szelevény i szőlők közé is, Tiszakécské re, a Haleszb a. Tiszasas on és Tiszazug on is sorra felkeresték a katolikus családokat, akik szintén nagy részben csépa i származásúak voltak. A visszaemlékezések szerint Tiszasas on és Tiszaug on a református családok nem, vagy ritkán engedték be a betlehemes gyerekeket. Azonban voltak olyan katolikus helyek, ahová karácsonyig többször is elhívták a fiúkat, annyira tetszett a játékuk. A visszaemlékezések szerint a játékkal házsorjában jártak, tehát mindenkit sorra vettek, nem tettek kivételt sem a község vezetőivel, sem a rokonság tagjaival. Ugy illett, hogy karácsonyig mindegyik résztvevő fiú családját felkeressék. S itt általában vacsorával vendégelték meg őket. A mindenkori plébánost pedig karácsony estéjén látogatták meg. Itt kapták mindig a legtöbb pénzt. Annak ellenére, hogy Gsépán helyben betlehemeztek, betlehemes csoportok másfelől is érkeztek. Jelentős migráció bontakozott ki tehát e téren. Csépá ra érkeztek betlehemes csoportok Tiszakécskéről. Kecskemét környékéről /pontosabb helymegnevezés nélkül említették/, alkalmanként Lakitelek , Bokros ós Csongrád tájékáról is.^ A visszaemlékezések szerint vidékről inkább felnőtt betlehemesek jártak. Aprószentek /december 28./ Aprószentek napja vizsgált időszakunkban a már játékká vált vesszőzés alkalma. Kora reggel a szülők felkeltek és vékony fűzfa vesszővel a még ágyban fekvő gyerekeket megpálcáztak , hogy egészségesek legyenek. A vesszőzést szomszédok, nagyobb testvérek is csinálhatták. Azt tartották, hogy „azok a gyerekek, akiket így jól elvernek, nem betegeskednek". Vesszőzés közben azt kérdezték: - Hányan vannak az aprószentek ? - Száznegyvennégy ezren, meg annál is többen - volt erre a felelet. Az aprószentek számában a válaszok eltérhettek. A másik gyakori válasz szerint 565-en , vagy még annál is többen . Egy újabb változat szerint azt kellett válaszolni: - Háromszázhatvanöt en, még annál is többen, egy kuckóval, egy kemencével ! Az aprèszentekelés közben valószínűleg ismert lehetett egy másik mondóka is, amelyre már csak halvány utalás történik. Vesszőzés közben „ilyen bűbájos szókat használtak, hogy fekély, betegség ne érjen !"^ 0 Eszerint a vesszőzés a himlő ellen volt hatásos. Van egy másik helyi magyarázata is a vesszőzésnek. Bár már csak játéknak mondják, hozzáteszik, hogy „az volt a szokás, hogy ugorjanak, így frissebbek legyenek". Nem volt ritka, ahogy mondják, hogy a férj a feleséget is megvesszőzte aprószentek napján. Az ekkor használt fűzfavesszők általában több ágú vesszők voltak, esetenként a nevük aprószentek volt .A 1
