Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
Főleg nyári időszakban, a család szükségletének megfelelően egész évre előre gyúrták az egész Alföldön általános tarhonyát . Asztalra kiterítve szabadban árnyékos helyen vagy bent a szobában szárították meg. Kerekre elnyújtva maradt a sok tojással gyúrt lebbencs , melyet száradás után apróra összetörve nagyméretű vászonzacskókba tettek el a felhasználásig. Nemcsak levesek, hanem un. öregétele k is készültek lebbencsből és tarhonyából. Zsírban megpirították a tésztát, vöröshagymát, paprikát, sót tettek bele és vízzel felöntve főzték készre; ezt keménylebbencs nek, keménytarhonyá nak nevezték. Munkán, a családtól távol levő férfiak bográcsban sa47 ját maguknak főztek. Tésztaételeink közül a legnagyobb szerepük a főételként fogyasztott kifőtt tésztáknak volt. A középkori böjt emlékét Őrzik a bét tésztaevő napjai, s ez a régen kialakult rend máig megmaradt. Hétfőn a már említett krumplis ételeket főzték, szerdán és pénteken pedig mindig valamilyen főtt tészta került az asztalra, amelyhez hosszúkás, metélt formára vagy négyszögletesre, nagy s ifIi nek vágták fel a tojással, vízzel gyúrt és kerekre elnyújtott tésztát. A kifőzéshez használt lét, a tésztalét főleg böjti időszakban berántva a kifőtt tészta előtt levesként fogyasztották. Az ízesítés módja változatos: ahol tehenet fejtek, gyakran volt túrós, gomoly és /elreszelt szárított túró/ tészta, de sűrűn készült mákkal, lekvárral gazdagítva. Tésztalevesként tartják számon, de alapanyaga szerint már a kelesztőanyag nélküli sült tésztákhoz tartozik a laska . A tojással, vízzel összegyúrt tésztát vékonyra elnyújtották, egészben a meleg kemence földjére vetették, ahol hólyagosra sült. Zsírban pirított hagymát felengedtek forró vízzel, az összetört laskára öntötték és már kész is volt a laskaleves . A laska zsírral megöntött és tejjel leforrázott formajában önallo ételként is szerepelt. A Tiszazugban Cibakhazá n ismerik laska néven, Tiszakürt ön rongyos kapcan ak hívják. J Főleg pénteki napokon sütötték a szintén kelesztőanyag nélküli palacsintát , melyet túróval, lekvárral, újabban cukrozott fahéjjal és kakaóval töltöttek. Levestésztánál gyengébbre gyúrják tejjel, liszttel, tojással, kevés cukorral, sóval, a herőké t. Vékonyra elnyújtják; csörgemetélőv el, más néven derelyevágóv al, hosszúkás vagy négyzetes formára vágják el. Forró zsírban vagy olajban szép sárgára és ropogósra sül. Gyorsan és egyszerűen készült, ezért a vasárnap kedvenc süteményének számított. Szívesen sütötték farsang idején, keresztelőre, valamint gyermekágyas asszonynak. A herőke , esetenként herőce terminológia ismét olyan elem, amely Csépát elkülöníti a tiszazugi községektől és tágabb környezetétől, a Tiszántúltól. Néprajzi leírásaink Észak-Magyarországról említik herőce néven a zsírban vagy olajban meg50 sütött forgácsfánkot. Az Alföldön mindenütt a csörge , csöröge elnevezés az általános.-' Ha a két terminológia szo földrajzi elterjedését vizsgáljuk, figyelemre méltó eredményre jutunk: a Dunáííól keletre eső területen világosan meghúzható a herőke , heröce és a csörge s változatai közti határvonal. Észak-Magyarországon a c söröge a Sajószöged , Gele j , Tállya vonaltól keletre, valamint az egész Tiszántúlra jellemző, a Duna-Tisza közén pedig Nagykőröst ől délre fordul elő. Északon a Börzsöny keleti felétől az említett határvonalig egységesen herőkét , herocét találunk. Az elterjedési terület háromszög formájában lehúzódik az Alföldre, de megmarad a • • , 52 Tiszatol nyugatra eso részeken: Jászság, Tapio-mente. /i. térkép/ A hero ce , herőke délebbi és Tiszán túli előfordulása - pl. Tószeg , Vezseny » Nagyiván esetében - a 18. században az észak-magyarországi megyékből végbement újratelepedéssel magyarázhat o.
