Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Henkey Gyula-Kalmár Sándor: Csépa etnikai-embertani képe
A markáns pamiri típus jellegei /a nagyközepes-magas termet, a rövid-középhoszszú, széles, hyperbrachy-brachycephal fej, az enyhén széles, középmagas-magas, mesoleptoprosop arc, a meredek homlok, az arc síkjából a közepesnél erősebben kiemelkedő, enyhén konvex vagy egyenes orr, lefelé és befelé görbülő orrcsúcs, a közepesnél magasabb vagy enyhén magas áll, lamboid lapultság, barna vagy zöldes szemszín és barnafekete hajszín/ egy-egy személynél együttesen nem észlelhetők, csak a jellegek többsége. E formához a 12. képen látható férfi áll a legközelebb, akinél csak az enyhén hosszú fej az eltérő jelleg. A pamiro-turanid átmeneti alakok is kisebb számban észlelhetők /11. kép/, mint a palócoknál általában. Gyakori viszont egy olyan túlnyomóan pamiri jellegegyüttes, melynél az arc széles, euryprosop, az áll a közepesnél alacsonyabb, de a járomcsont teste frontálisan nem lapult /18. kép/, mint a pamiro-turánidóknál. Ez az utóbbi jellegegyüttes Csépá n főleg férfiaknál észlelhető. A ritkábban előforduló jellegegyüttesek közül a 17» képen a lapponoid típust, a 23. képen a lapponoid + kelet-balti keveredést, a 24. képen pedig a Közép-Magyarországon csak 0,1 % -ban észlelhető uráli /europoszibirid/ típusnak lapponoiddal kevert formáját mutatjuk be. Bár az erősen kevert meghatározatlanok aránya alig haladja meg a közép-magyarországi átlagot, férfiaknál azonban lényegesen nagyobb számban észlelhetők, /I3. táblázat/ AZ EMBERTANI ÉS TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ADATOK ÖSSZEFÜGGÉSEI Botka János településtörténeti feldolgozása szerint a Csépá t a 18. században és a 19» század első felében újratelepítő családok túlnyomó többsége palóc vidékről, Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyéből érkeztek, de jöttek az akkori Magyarország más vidékeiről is. Az embertani vizsgálatok eredményei összhangban vannak a településtörténeti adatokkal . A vizsgált jellegek többsége tekintetében ugyanis a csépaiak a nógrádi palóc centrum és a nógrádi egyéb palócok között állnak, közelebb a nógrádi egyéb palócokhoz . A kisebb eltérések az utóbbiakhoz képest a kissé hosszabb, kevésbé széles, enyhébben brachycephal /rövid/ fej, a barna szemszín nagyobb gyakorisága, a férfiaknál az előreálló járomcsont kisebb, a nőknél az egyenes orrhát nagyobb, a konvex és a konkáv forma kisebb, az erősen domború tarkó nagyobb előfordulása. Bár a csépa iak egyes jellegei közel állnak az autochton tiszazugi tiszasas iakhoz, de az utobbiak részben eltérnek a szerzők egyike által vizsgált többi autochton alföldi magyar népességektől. A csépa iak taxonómiai megoszlása csaknem megegyező a nógrádi palócokéval. A turanid típus gyakorisága kissé a nógrádi palóc centrum átlagát is meghaladja, a keletbalti típus aránya pedig megegyezik azon egyéb palóc népességeknél kimutatott százalékokkal, melyeknél jelentős számban fordulnak elő szlovák eredetű családnevek / Rimóc , Barna/ , a pamiri típus előfordulása pedig megközelíti a nógrádi egyéb palócoknál kimutatott átlagot. A ritkábban előforduló típusok közül a dinári lényegesen kisebb, valamint a keleti mediterránok és mediterránok lényegesen nagyobb gyakorisága tér el a palócoktól. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy 'a dinári típus gyakorisága a palócoknál erősen változó, Karancsság on. Mátraszőlős ön, Bujáko n és Rimóc on csak kb. a csépa i átlagnak megfelelő. A szerzők egyikének vizsgálatai szerint 13 > 14 « Közép-Magyarországon csak a kun ' és egyes jasz eredetű népességeknél számottevő a keleti mediterránok /orient aloidok/ előfordulása, viszont a gracilis és az atlanto15 mediterránok aránya mindenhol jelentéktelen. Bartucz Lajos szerint a mediterránok gyakorisága a Dunántúl nyugati részén és Erdélyben, különösen a Csík megyei székelyeknél emelkedik jelentősebben. A fentiek összefoglalásaként hangsúlyoznunk kell, hogy a csépa iak embertani
