Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
állataikat /ha egyes fogatuk van/ összefogják szántáskor, hordáskor, s cimborába dolgozhatnak. A jóember az, akire mindig számítani lehet valamennyi társas munkánál, a nagyobb gazdák és vagyontalanabbak közötti ledolgozásnál /robotnál/ is. A jóemberem megjelölés tartós, éveken át tartó viszonyt feltételez. VI. Csépán a munkaszervezet alapja az egy gazdaságot, saját és bérelt földet, illetve különböző tevékenységeket egyesítő és egy életközösséget megvalósító kiscsalád. Akár saját gazdaságról, akár bérletről, részes müvelésbe vett földből, akár a különböző munkák elvégzéséből származik a jövedelem, az egy kiscsalád /legfeljebb három generáció/ kasszájába folyik és a családi vagyont gyarapítja. A családi gazdaság központja mindig a faluban lévő ház , s annak telke , de ehhez melléküzemágként csatlakozhat a szőlő , illetve a szőlőbeli gunyhó /nagyobb szőlők esetében kapásházzal/, esetleg tanya a Csongrádi-réten. A Tabán-ban, a Kasza-zugb an összezsúfolódott kis házak, az Epreskert szélén megszorult kis udvarú házak szükségszerűen kizárták a nagyobb birtokot is, hiszen ennek udvarára berakodni, melléképületeket emelni nemigen lehetett. A csépa i kiscsalád a gazdá ból, a gazdasszonyb ól és a gyermekei kből állott, kik házasodásukig maradtak csupán otthon, aztán külön költöztek, ha erre mód nyílott. A 4-5 holdas gazdasággal rendelkező Fabók család tipikus példája a kiscsaládnak. Fabók Lajos - Senk Mária /1356-1930/ /1867-1936/ gyermekeik 1. Lajos /szül: 1890/ 2. István /szül: 1893/ 3. Eszter /szül: 1897/ 4. Antal /szül: 1901/ 5- Erzsébet /szül: 1903/ A gyermekek, amikor már 6 évesek voltak, nem a családi gazdaságban dolgoztak, hanem libapásztorn ak, majd nyári kanász nak állottak. Nősülésükig, illetve férjhezmenetelükig a családi kasszát gyarapították, utána önálló életet kezdtek, ki mint napszámos, ki mint kapás. A cselédnek elállottak nősülésük előtti két évig adták haza a pénzt, aztán már maguknak gyűjtöttek, hogy meg tudjanak indulni. A családoknál nem is volt olyan törekvés, hogy együtt maradjanak, közösen gyarapítsák a vagyont. A kiscsaládi elv általános és teljesen berögződött volt. Egy másik családnak 250 négyszögöl földje, háza és ugyanannyi szőlője volt. A gyermekek eleve önálló élet megindításában gondolkodtak: „Édesapám elesett a háborúban, négyen voltunk testvérek. Az édesanyám egyedül maradt. A bátyámmal együtt napszámoskodtunk. A néném tizenkilencben férjhez ment egy urasági cselédhez Istv áriház ára. Én meg a bátyám otthon voltunk. Ő 1922-ben megnősült. Az már a maga szárnyára ment, mert kereste az önállóságot. Az édesanyám kapott egy kis özvegyi nyugdíjat. A másik bátyám, Laci már korábban megnősült 19-20 éves korában. Én 15 éves koromig voltam édesanyámnál, aztán cseléd lettem. Megvolt a ruházatom, kosztom, a béremet meg hazaadtam. Abból a kis nyugdíjból nem nagyon lehetett megélni. Az én béremből tángálta a kisebbeket is. Mielőtt megnősültem, akkor két évig a béremet visszatartottam, nem az egészet, de a nagyobb részét. Úgy, hogy abból mindent beszereztem, amikor megnősültem." A nemes-gazda rétegben már az önállósulás nem így ment. A fiú odahaza maradt a szüleivel, s a családi gazdaságban dolgozott. Az öreg gazda parancsolt, irányított, ő pedig kiszolgálta az igényeket, s irányította, ellenőrizte az esetleg alkalmazott
