Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
a./ Uradalmi cselédek A társadalomnak azt a legalsó rétegét alkották, akik a falun kívül, a környező uradalmakban vállaltak munkát, s szegődtek el egész évre bérért, kommendóért. A tiszakürt i, szelevényi , öcsödi vagy a távolabbi cibakház !, törökszentmiklós i, illet ve alpári , kerekdomb i majorok fogadták be a munkát keresőket. Akik uradalmi cselédnek mentek a csépa iak közül, azok átmeneti állapotnak tekintették helyzetüket, céljuk az volt, hogy az itt összekuporgatott pénzből nősülósük után Csépá n alapítsanak új egzisztenciát. Nagyon kevesen maradtak meg uradalmi cselédnek, s vállalták az ez zel járó közös együttlakást. Az uradalmi cselédek rendszerint 15-16 éves kortól nősülésükig, 19-21 korukig szolgáltak, majd hátat fordítottak ennek az életmódnak. Ál tálában előbb kocsis ok, majd béres ek lettek. Csépa i ember uradalomban ritkán érte meg az elsőbéres vagy öregbéres , béresgazda állapotot, mert már előbb megvált szolgálatától. Az uradalmi béres csak ünnepeken mehetett családjához, vagy kéthetenkint egy délelőttre feltisztálkodni haza. Az uradalomban is rendszerint az istállóban és nem a cselédházban aludt, s családtalan voltával, ideiglenes életkörülményeivel kifejezésre juttatta, hogy ő nem akar ebben az állapotban megmaradni. Elkülönült az uradalmi béresektől, nem sok közösséget vállalt velük, ugyanakkor kimaradt a falu fiatalságának életéből is. A cselédek között bizonyos tartása volt a várható állapotváltozás miatt, ám nagy hátrányba került a vele egykorú nincstelen falubeliekkel szemben. Magatartásuk soha nem volt hivalkodó, nem csoportokban jártak, hanem csupán magukban vagy rokonaikkal, s legfőbb törekvésük az volt, hogy szorgos munkájukkal feltornázzák kommendójukat vagy a falu gazdái előtt munkájuk minőségével valami elismerést vívjanak ki. b ./ A gazdák cselédei Két fajtájuk volt: akik nem Csepá n, hanem másutt vállaltak paraszti gazdáknál munkát / Tiszasas , Csongrád , Szentes , Öcsöd , Kunszentmárt on , Mesterszállás/ , illetve a helybeliek. Ezt egészen fiatalon kezdték, s a cseléd! állapotba, a szolgálatba fo kozatosan nőttek bele. Előbb 5-6 éves korban libapásztork ént kezdték, majd nyári ka nász ként folytatták. A süldő gyermekek közül a fiuk kisbéres nek, a lányok házi cseléd nek, dajká nak álltak már éves bérért. Ezután emberbéres lehetett valaki teljes kommendóért, s ha valaki végleg megmaradt cselédnek, akkor öregbáres lehetett belőle. Tiszasas on maradtak néhányan életük végéig béresnek, s Csépá n is volt egy-két ilyen család. Ezek azonban családot alapítottak, házat építettek, saját kosztjukon voltak, s nem a gazdával ettek, illetve a gazda házánál. A végleg cselédnek maradók azonban Csépá n általában a gyütt-ment rétegből kerültek ki, s nem a törzsökös lakos ságból. A tőzsgyökeres csépa iak ezt nem tartották rangjukhoz méltónak. A. cseléd állandó kiszolgáltatottsága visszariasztotta őket, s csak úgy tudták elfogadni ezt az állapotot, hogy átmenetinek tekintették, biztosabb pénzszerzési lehetőségnek. Helybeli gazdáknál általában máshonnan visszatérő uradalmi vagy gazdáknál szolgáló cselédek kaptak helyet, s ez első állomásuk volt a községben. Mikor itt megismerték a munkájukat, felfigyeltek megbízhatóságukra, akkor állhattak be csupán a napszámosok és más önálló munkavállalok közé. A cseléd és az Önálló munkavállaló munkás állapota között nem az életszínvonalban, keresetben, hanem a függetlenségben volt különbség. Lenézték az öreg korukig cselódsorban maradó bérest, úgy vélekedtek: „Azt hitte szegény, hogy ha nem lesz béres, éhen fog hald. Nem merte otthagyni." Az ilyen ember, ha már nem tudott dolgozni, öregkorára valamelyik gyermekénél húzta meg magát, s ezt kegyelem kenyérnek tekintették, hisz földet, szőlőt nem hagyott örökül. A cselédnek az adott sorsát elviselni bíró erőt, hogy tudta, ez csak átmeneti állapot, nősülése önállósodással jár.
