Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
A herőke terminológia jelenleg ismert legdélebbi előfordulási helye Csépa , a használatával a település kiválik környezetéből. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy bár a szomszéd falvakra tartják jellemzőnek a csépai ak a csöröge név alkalmazását, maga a kifejezés itt sem ismeretlen, sőt, a tészta felvágására szolgáló eszközt is a környezet szóhasználatának megfelelően csörgemetélő nek hívják. Gyermekágyasnak komába vitték az élesztő* nélküli tolófánk ot. Fél kiló lisztben elkeverték nyolc tojás sárgáját és a tejben gancá hoz hasonlóan, egy kevés cukorral főzték, majd a habnak felvert tojásfehérjét hozzáadták. Toló n keresztül forró zsírba eregették a hat-hét centiméter hosszúságú darabokat. Zsírban sült, élesztővel kelesztett étel a fánk , régiesebb nevén pampuska . A megkelt tésztát nyújtódeszkára terítve, fánkszaggat óv al szaggatták ki. Tésztájából készül a bábafog a: hüvelykujjnyi vastagra elsodorják a tésztát, körülbelül öt centiméter hosszúságúra késsel elvágják és meghajlítják, zsírban sütik.^ Élesztővel, tojással, tejjel verték fel a tarkedli hez szükséges lisztet palacsintatésztánál sűrűbbre, és zsíros kanállal forró zsírba szaggatva sütötték meg. Bár élesztő nélküli, ún. gyúrótt aljú változata is ismert a lepényféléknek, ma a kelt aljú lepény az általánosabb. Leggyakrabban pénteki-szombati napra túrós vagy almás lepényt sütöttek. Jó minőségű lisztből készült a rétes, amelynek régi formája élesztő nélküli: lisztet zsírral és sós vízzel lágy tésztának gyúrtak meg, asztaldh |b.ártyapapir vékonyságúra kinyújtották, majd szikkadni hagyták. A rétes töltelékei közül a különböző zöldségfélék ma már teljesen kiszorultak, melyek közül Csépán a megdinsztelt, apróra vágott káposztát és a megfőzött, cukorral ízesített s a tésztára kent krumplit használták. A köleskása töltelék ismeretlen; a gyümölcsök közül szőlővel, almával, meggyel töltötték a rétest, de szerették a túróst és a mákost is.*^ Ünnepnapok süteménye volt a kelt kalács , gyakori készítését a módosabbak engedhették meg maguknak. Az egész Tiszazugban ismert mondóka is a kalács kiemelt helyére, jelentőségére utal: Karácsonyra kalácsot , Ujesztendőre rétest . Húsvétra kenyeret - ha lehet i^ 6 Az esztendő legjelesebb napjain kívül családi eseményekre, búcsúra, keresztelőre, lakodalomra és temetésre mindig sütöttek kalács ot. Készítése: cukros víz- , ben vagy tejben fölfuttat ják az élesztőt, kevés sót, tojást tesznek bele, kanállal felverik, lassan adva hozzá a többi langyosra melegített tejet. Amikor megkel, zsíros kézzel addig dagasztják, amíg nem pattog , föl nem hólyagzik . Töltelék nélkül sült az üres kalács , fonott kalács vagy fonottka . /5-7« kép/ Lakodalomra, húsvétra két-, két és fél kilósra, tepsi nagyságúra készítették és három ágúra fonták. ' Dióval, makkal, almával töltötték a hajtott at, amelyből a réteshez hasonlóan összetekerve három fért el egy tepsiben. Túróval ízesítették a négyszögületűre vágott, sarkával fölhajtott buktát . A kifli tésztáját három cakkosra vágták, lekvárt töltöttek bele. Maradék kalácstésztából körülbelül 15 centiméter átmérőjű, kerek formára fonták meg a duc ót , amely a többi tiszazugi faluban is ebben a formában készült. Kalácstészta volt az alapanyaga a mindig gyermekek számára sütött, galambszerű, madár alakú süteménynek. A két-három ujjnyi vastagra, és két arasznyi hosszúságúra elsodort tésztán csomót kötöttek, az egyik végét késsel
