Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Magyari Márta: Csépa falun kívüli kapcsolatai
MUNKAKAPCSOLATOK A nemesi jogállás előnyeinek hatására Csépa lakossága a 19» század folyamán aránytalanul felduzzadt, s a szűkös határ a 20. század elejétől az egész népesség megélhetését már nem tudta biztosítani. A valamelyes birtokkal rendelkezők részes munkával igyekeztek magukon segíteni, a nincstelenek pedig a szomszédos majorsá, „ 48 gokban próbáltak munkahoz jutni. A vidék két legszegényebb községe Szelevény és Csépa volt. A legtöbb agrárproletár a hatalmas nagybirtokkal rendelkező Szelevény en volt, a legtöbb törpebirtokos pedig Csépá n. 4 ^ A század végén az aratás már az egész vidéken általánosan részért történt. A csépai határban nagyon kevés aratnivaló volt, s ezért nagy számban jártak el innen aratni Bökénybe, a Szentési-tanyák ra, Tiszaföldvár ra, de még Mesterszállás ra is. A hagyomány szerint a Tiszazug legolcsóbb aratóit mindig Csépa rol fogadtak. Csépa i részesaratók dolgoztak a szelevény i majorokban, Istvánházán , Kungyalun, a kunszentmártoni határban, a szentes i határban, a csongrád i rétben, de eljutottak Mezőtúr ra, Öcsöd re, Béké s s z e nt and rá s ra és Szarvas ra is. /6. térkép/ Az aratók szerződtetése többféleképpen történt. Volt rá eset, hogy az aratás előtt a gazda maga eljött Csépá ra és itt keresett aratókat. Általánosabb volt azonban, hogy azok mentek el egy-két hónappal aratás előtt aratást keresni , akiknek szükségük volt részes munkára. Négy-öt ember összefogott és úgy mentek el gyalogosan. Több napba is beletelt így az út. Megalkudtak a gazdával és hazajöttek. Aratás előtt megtörtént, hogy a gazda jött értük kocsival, s az is hozta haza őket a munka után és szállította haza a részt . Általában, ha találtak egy helyet, akkor a következő évben már nem kellett újra elmenni aratást keresni , mert tartották a kapcsolatot a gazdával s az visszavárta az aratókat, ha meg volt velük elégedve. Sokszor a gazda levélben értesítette az aratókat a munka kezdetéről. A csépai ak gyakran elmentek a mesterszállás i piacra, s azok a gazdák is odamentek, akiknek aratóra volt szükségük. Többnyire kimentek a tanyára is, megnézték a gabonát és a helyet is, mert az aratók bennkoszt ot kaptak, így nem volt mindegy, hogy milyen helyre mennek. Ezután alkudtak csak meg a gazdával. A marokverőt a kaszások maguk fogadták maguk mellé. Egy kaszás általában 1013-15 mázsát kaptak részibe. A marokverőnek ebből két mázsát adtak, de az az aratás után haza is jött, míg a kaszások ottmaradtak a hordásra és a cséplésre is, s csak utána kapták meg a szemet , hozták haza a részt . Az egyesség szerint szalmát is kaptak egy-két kocsival. A csép ai fiatalok, lányok, legények eljártak a környező uradalmakba summásnak. Húszan, harmincan mentek bandába , aratni, cukorrépát kapálni. Távolabbi vidékekre nem jártak el. A szomszédos Tiszasas gazdag református község volt. Csépá ról sokan jártak ide dolgozni. Jártak napszámba is, főleg szőlőmunkára, kapálásra. Tiszasast Csépa látta el béressel. Sokan mentek ezenkívül a csongrád i rétbe is béresnek. A szegényebb sorsú családok lányai elszegődtek városi házakhoz szolgálni, háztartási cselédnek. Legnagyobb részük Kecskemét en szolgált, néhányan eljutottak B udapest re is, kevesebben voltak csongrád i és kunszentmárt on i házaknál. Kunszentm ártón ban cselédszerzőhöz mentek, és az irányította el őket a helyekre. Általában 5-4-5 évet töltöttek városon, de előfordult, hogy tízet is. Többségük hazajött és azután itt ment férjhez, kevesen maradtak városon.-' 1
