Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bakó Ferenc: Előszó
Az általános tájékoztatást szolgáló kérdőívek eddigi felhasználásának egyik útja a centrális palóc terület nagyobb szabású monográfiája, a másik pedig a tematikus és lokális monográfiák sorozata. A korábbi szakirodalomból a Palóc-kutatás révén nyert ismereteink meggyőztek bennünket arról, hogy a kutatást a tervek szerint lezáró monográfia csak szűkebb határok közé szorított területről készülhet, ahol a palóc illetékesség nem lehet kétséges. A Balassagyarmat és Putnok között kiválasztott 20 település minden eddigi vélemény szerint palóc területen fekszik és mindegyik egy-egy vele rokon falucsoportot képvisel. A monográfia történeti, nyelvészeti és antropológiai bevezetés után kiterjed az anyagi, társadalmi és szellemi kultúra egész területére és olyan ismeretanyagot közöl majd, ami összehasonlítási alap lehet más palóc, vagy palócos nyelvjárást beszélő csoportok népi műveltségéhez. A kutatás „tematikus és lokális monográfiák" sorozata többé-kevésbé teljes falumonográfiákat foglal magába, illetve egy tematikus összefoglalást. A sorozat első kötete Jászdózsa és a palócság címmel jelent meg ós amint a címből is kiolvasható, egy jász település palóc kapcsolatait tárja fel. Jászdózsa egyik példája azoknak a kirajzásoknak, amelyek a török hódoltság elmúltával az északi megyékből az elnéptelenedett Alföld felé indultak meg. A vizsgálat felderítette, hogy a jászdózsai népi műveltség több mint 200 év elteltével is őriz északi területekről származó kulturális elemeket. A vizsgálat a történelem, az antropológia, jogtörténet, néphit, szokások /lakodalom/, társadalmi struktúra, kenyérsütés, határhasználat és gazdálkodás /fokhagymatermesztés/ témaköreiben ért el eredményeket. A palóc kultúra jellemzői leginkább a néphitben és a lakodalmi szokásokban mutatkoznak meg, de a kultúra egyéb területein sincs sokkal kevesebb, megőrzött etnikai sajátosság, amit a családszervezeti és genealógiai tanulmányok indokolnak és tesznek meggyőzővé. A palóc tájszólást beszélő, de nem a centrumban, hanem a Mátra déli lábainál fekvő Visonta történetét, néprajzát feldolgozó kötet volt a második a sorozatban. Az Árpád-korban az Aba nemzetség birtokaihoz tartozó falu abban tipikus, hogy a középkor óta folytonos magyar lakosságára a 16. század óta folyamatosan települtek rá a gömöri szlovákok, akik idénymunkára jártak le a sík területekre. Visonta tehát egy eredetileg palócnak nevezhető, de szlávokkal kevert népesség monográfiája, amire a palócföldön /különösen Nógrádban/ számos példát ismerünk. A palóc nagytájon belül a Mátraalja a legismertebb etnikai központ, a maga hat településével. Ezt a csoportot képviseli sorozatunk harmadik kötete, Mátraderecske néprajza, pontosabban tanulmányok a falu néprajzáról. Mátraderecske mai lakossága a középkorinak közvetlen utóda, a többséget jelentő Kis, Kovács, Fónad és Gál hadak a
