Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Magyari Márta: Csépa falun kívüli kapcsolatai
a vásározás és piacozás keretein belül zajlott, de távolabbi kapcsolatokat is mutat. A túlnépesedett, szűk határú községben sok családnak csak baromfi nevelésre volt lehetősége. Az Alsó-Tiszazugban általában Csépán tartották a legtöbb barom17 fit. 1935-ben számuk meghaladta a 16000-et. ' Mar a szazad első éveiben is jelentős libatartás folyt itt. Ez a fiatal házasok számára kis befektetéssel járó gyors 18 gyarapodási lehetőséget jelentett. A hízott libát általában élve adták el, kisebb számban adták fölpucolva . De helyben is voltak olyan asszonyok, kis kofák vagy apró kofák , akik fölvásárolták a hízott libát és nagyobb városokra vitték eladni. Ezek a kofák élő libát vettek, s vagy maguk felpucolták, vagy alkalmazottakkal végeztették ezt is, s így értékesítették. Főleg Kecskemét re, Szentes re és Pest re szállítottak. Alkalomszerűen, s kisebb számban a csépa i asszonyok is árultak fölpucolt libát. Kukorica hajjal elkötötték a liba nyakát, vizes ruhát terítettek rá, s így tüzes vasalóval szárazon levált a tolla. Mindegyiket külön papírba csomagolták és nagy kasokban szállították el. Ha Pest re vitték, akkor kocsival elmentek a tiszaug i állomásra s ott csomagként feladták. A hízott libát élve is elvitték Kecskemét re vagy Csongrád ra. Kocsival nagyobb mennyiséget is elvittek. Este megtömték, s hajnalban összekötötték a lábát, esetleg a szárnyát is és sorban felrakták a kocsira. így húsz-harminc darabot is elvittek. Kecskemét en nagykereskedők vették meg és fölpucolva szállították tovább. A gyenge pecsenye liba szárnyát nem merték összekötni. A kocsiba elől szalmát tettek és hátul is berekesztették, a tetején pedig drótháló volt. így talpon húsz libát is elvittek. Egész úton figyelték és itatták, mert ilyenkor könnyen megfullad a jószág. Kiskunfélegyházá ról és Kecskemét ről jártak ki kofák, akik itt a helyszínen vásárolták fel a baromfit és szállították tovább értékesítésre. /3. térkép/ Toll értékesítés Szorosan a baromfitartáshoz kapcsolódik a toll értékesítése. Kunszentmártón ban volt tollkereskedő, annak el tudták adni a tollat, ha bevitték, de főleg a falvakat járó vándor tollszedőknek adták el. Ezek között volt kunszentmárton i és csongrád i, de szentes i is, akik nagyobb kereskedőknek adták tovább az összeszedett tollat, azokon a helyeken, ahonnan jöttek. Emlékezet szerint ezek a tollszedők főleg cigányok voltak, s az utcán kiabálták, hogy toll van-e eladó . Megjegyzik azt is, hogy ezek rongyos cigányok voltak, vagy főleg a muzsikás cigányok feleségei , nem azok a sátoros cigányok . Ezek többnyire nem pénzt adtak a tollért, hanem különböző edényeket kínáltak érte cserébe. Főleg zománcos edényeket, lábasokat, fazekakat, de porcelán vagy cserép edényeket is, meg bádog bögréket. K özlekedési lehetőségek A vásározás, piacozás irányultságát nagyban befolyásolják a közlekedési lehetőségek is. Az előzőekben néhány konkrét esetben már történt említés erről. Csépa a Tisza szabályozása óta a folyami közlekedésből kiesett. Vasútállomást csak 1952-ben kapott, addig a legközelebbi állomás Tlszaug on volt, vagy még távolabb, 19 K unszentmartón ban. ? Pusztatenyő-Szentes vasútvonal megnyitása mégis jelentős volt a múlt század nyolcvanas éveiben, mert lehetővé tette a Tiszazug bekapcsolódását
