Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

Amint a településtörténeti részben már említettük, a gazdák egy része homokkőbe vájt lyukpincében tartja borát. Ezt a pince típust két csoportban találjuk, a falu északnyugati és délnyugati részén. A legrégibb pincék a templomtól északnyugatra vannak, mert első említésüket ehhez a területhez lehet kapcsolni. 1728-ban Veréb János nemes eladja „az visontai Szalmás nevű malombéli portion lévő és ugyanott való" pincéjét Orczy Istvánnak. A Szalmás malom azonosítható a jelenlegi Béke u. 5. sz. alatti malomépülettel, ami a Kúrián állt, vagyis akkoriban a Veréb család nemesi telkén, portio-ján. Földrajzilag ugyanide tehető az 1778-ban említett két pince is: „Vagyon aM. Uraságnak (báró Haller Sámuel) két pinczéje, homokbul ásva, melly jól conservalja (tartja) a bort, de most üresen áll, 400 akó bort bé foglalván magában". A Part aljába vágott, mintegy negyven pince mérete változó, tíz és száztizenöt méter hosszúság között. A pincék bejárata körül a pincedomb máliékonysága miatt az egyes pincék bejáratánál mellvédfalakat építettek a bejárathoz, úgyhogy minden pinceajtó egy üyen, kváderkövekből rakott fal közepén nyílik. A félköríves záródású ajtókeretek éppúgy, mint a mellvédfalak, vagy a pince belső részeinek burkolata — abasári kőből vannak. Néhány pince mellvédjét, valamivel az ajtó felett, timpanon zárja le. A kőbe vésett évszámok és a hagyomány alapján megállapítható, hogy a pincék ilyen bejárati formája 1830 és 1850 között alakult ki. A pincék hossza azonban folyamatosan növekedett, még a legutóbbi időkben is. Az egyik régi pince 1932-ig csak 16 méter hosszú volt, s 32. Sertésól, kamra, nyári konyha egy épületben. Jegenye u. 20. sz.