Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )
Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai
terjes jobbágytelket tett ki, s rajta nyolc zsellér lakott. Ettől kezdve többször megjelenik iratokban a Kúria mint nemesi telek a rajta lakó zsellérekkel, minthogy ezek jogállása, szolgáltatási kötelezettségei gyakran vita tárgyát képezték. A falusi és a kuriális zsellér között az volt még a különbség, hogy előbbi a földesúri terhek mellett állami szolgáltatásokra is kényszerült: adót fizetett a falu és a megye számára, továbbá közmunkákat végzett, a kuriális zsellér csak földesurának tartozott szolgálatokkal, minthogy a földesúr telkén, annak házában lakott. A Kúria lakói tehát mindig szegény emberek voltak, bár egy időben — a XVIII. sz. második felében - két kőház is állt ezen a területen, a birtoklásban Tarródyt követő két nemesi család, a Veréb és a Kiss család háza. A Kúria 1794-ben a Zbiskó család tulajdonába kerül, aki további kuriális zselléreket telepít ide. A jobbágyfelszabadítás után a nemesi kiváltságok megszűntével a Kúria általában a Visontára települni kívánó szegénység otthona lesz, akiknek jnunkaerejét minden bizonnyal a szőlőskertek megművelésében hasznosították. A Kúria zsellérei nemcsak földrajzilag, hanem társadalmilag is különálltak a falutól. Jogilag előnyös helyzetben voltak azért, mert közösségi szolgálataik, tartozásaik nem voltak, de hátrányos volt helyzetük azért, mert nem részesültek olyan járandóságokból, mint pl. a közös legelő. Csak 1845-ben ismerte el a falu ilyen jogaikat, de ez a sajátos különállás még sokáig, a legújabb időkig is megnyilvánult, lakóival szemben kifejezésre jutott. A falunak eddig bemutatott részei után elsőnek 1896-ban a Mátri sor (Mátra utca) épült ki, a település északkeleti peremén. Az 1920-as években ún. Fakszos házak épültek a falu nyugati szélén, ez a mai Attila utca. 1945-ben, a földosztás során házhelyeket i% osztottak, s ezek a Fakszos házaktól keletre eső Újtelepen három utcát képeznek (Vorosilov, Szabadság és Dózsa György utcákY (6. ábra). A település hű képéhez hozzátartozik még néhány tényező, amelyek a rendelkezésre álló térképekről nem, vagy nehezen olvashatók le. Ilyenek a pincék és a malmok. Visonta országos hírű borgazdálkodásához minden időkben megfelelő pincékre volt szükség. A gyöngyösi borvidéken általában, s így itt is, a bor tárolásának kétféle módját ismerik, a hegyek lábába vájt lyukpincét és az udvarra kövekből épített pincét, akár ház alá rejtve, akár szabadon elhelyezve. A település meghatározó jellemzőihez az előbbi típus tartozik, a lyukpince, ami Visontán a falu szélén egy csoporban helyezkedik el. A templomtól északnyugatra húzódó homokdomb tövébe mintegy 40 pincét vájtak, s ezeket térképeink egyáltalán nem tüntetik fel. A lyukpincék keletkezésének kora ismeretlen, s nem fogadható el a hagyománynak az a vélekedése, hogy „rabszolgák építették a tatárjárás idejében." A két típust az oklevelek is kihangsúlyozzák: 1791-ben Frajzajzen Zsigmond pincéje a lakóház alatt van; egy másik adat 1836-ban lyukpincére vonatkozik. Nemes Balázs András lakodalomból a „pinczébe készült, ki ment a lakodalmas házból az udvarra és egy darabig a sarampónál várakozott", tehát a pince az udvaron kívül volt, nyilván a Part alatt. A Partnak egyébként két része és két neve van, az egyik Egyház partja, a másik Ballá part, amiből feltételezzük, hogy az első pincéket az egyház és a Ballá nevű nemes családok vagy a birtoklásban elődeik vágták. A település jellegzetes ipari csomópontjai voltak a malmok, amelyeket a három régi térkép közül csak egy, az 1794. évi ábrázol. Gazdasági jelentőségük miatt a malmokat okleveleink már igen korán felemlítik, így a visontai templom mellett álló malomról már 1358-ban írnak. Ez lehetett az első malom, ami egyébként már elpusztult, de fél évezred során nevét többször is megörökítették. 1734-ben úgy szerepel, mint „Tarródv uram malma", de mellette még egy malma van Tarródynak — „Tarródy uram alsó malma" —, egy pedig a báró Orczy családnak, ami a templomtól északra állt és áll még ma is. 1743-ban a három malom neve egészen más, kétségtelenül azért, mert a birtokosok is változtak. Első a báró Haller „Szalmás" malma, második a Farkas malom és harmadik az 32
