Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Hacsavecz Béla: A felszabadult Visonta és a „Reménység" Mg. Termelőszövetkezet története

Hosszú vita után a Lakóterv 5 féle lakóház típustervet ajánlott, igen magas kivitelezési összegért, 250 000 Ft-tól 450 000 Ft-ig. A tervek elkészítésével egyidejűleg folyt 1968-ban az áttelepülésre előirányzott lakosság lakóházainak felértékelése. A házakat 40 000 Ft-tól 200 000 Ft-ig értékelték, az átlagérték 120 000 Ft körül volt. Ezt viszont a lakosság túl alacsonynak tartotta. Az összeíró biztosok (a helyi és járási tanács alkalmazottai) minden embert írásban próbáltak nyilatkozatra bírni arra vonatkozóan, hogy: a) Újvisontára, vagy Gyöngyösre, illetve a környező községekbe akar-e letelepedni. b) A jelenlegi lakása helyett pénzbeni kártalanítást kér, vagy Újvisontán lakást kér helyette. (Akik Újvisontára kívánkoztak, pénzbeni kártérítést nem kaphattak.) A lakosság túlnyomó többsége sehová nem kívánt menni, mondván, hogy itt született és itt akar tovább élni és meghalni. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy akkor sem mennek el innen máshová ha szétbontják a házukat. Ilyen nyilatkozatra mondták a bányamérnökök: „Dehogy nem megy el papa! Jönnek a nagy gépek, éjjel-nappal ott csörömpölnek az udvarán, örülni fog, hogyha elmenekülhet, még akkor is, ha semmit nem adnak a házáért!" Végül sok egyéni agitáció és kisgyűlés eredményeként 1969 januárjában a megyei és járási szervek képviselőivel együtt tartott nagygyűlésen egyhangúlag úgy határozott a lakosság: „. . . hogyha már mindenféleképpen menni kell, menjünk együtt mindnyájan Újvisontára." Néhány, főként idős személy a környező községekbe, illetve Gyöngyösön élő rokonaihoz kívánt menni. Akik Újvisontát választották, kártalanításra kerülő házuk helyett másik házat igényeltek. A régi és új ház értékkülönbözete és annak megtérítése is tisztázásra szorult. A felsőbb szervek állásfoglalása az volt, hogy az értékkülönbözet megtérítésére az érintettek hosszúlejáratú kölcsönt kaphatnak. A lakosság a következőképpen érvelt: „A meglévő házam nekem jó. Életem végéig ellakom benne. Nem az én érdekem, hogy áttelepüljek. Az én házam felértékelik 100 000 Ft-ra. Amit helyette kapok, azt 250 000 Ft-ért adják, de az nekem annyira sem tetszik, mint a meglévő. Miért vegyek én még a nyakamba 150 000 Ft-os tartozást? " Az idősebbek azzal érveltek, hogy nincs és nem is lesz miből megtéríteni a meglévő és új lakás közötti különbözetet. Az örököseinek pedig az új lakással együtt egy jelentős adósságot hagyjon maga után? E problémák megoldására a döntésre jogosult szerveknél sem kristályosodott ki az egységes állásfoglalás. Viták folytak akörül is, hogy az új községben ki hova kerül, hogy választhatja meg a szomszédját, ki mikor települ stb. Újvisonta tervei Halmajugrával összekapcsolva egy 5000—5500 fős települést irányoztak elő, ahová — részben emeletes lakásokba — a helyi ipari dolgozók egy része is letelepedhetett volna. Ennek megfelelően készültek a község közlétesítményeinek a tervei is. Többek között középiskola, strandfürdő, gyógyszertár, kultúrház, tisztasági fürdő, ABC-áruház, óvoda és csecsemő megőrző, sportpálya, pihenőpart stb. létesítését irányozták elő. Az egyházközség a visontai templom helyett az új községben új templomot kért létesíteni. A régi Visonta építészeti és egyéb emlékének megőrzésére Skanzen (szabadtéri múzeum) létesítését tervezték. A település köré fásított zöld övezetet telepítettek volna. A falu szélére tervezték az új pincesort. Visonta emlékeinek összegyűjtésére 1967-ben régészek, nyelvészek, néprajzkutatók kezdték meg a munkát. 1967-ben Ortutay Gyula vezetésével a községben ülésezett a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága. A közlétesítmények külső formái körül szintén sok vita folyt. A tervezők csak a célszerűséget nézték, és hodályszerű, üzemi gépcsarnokokhoz hasonló, egy kaptafára hú-