Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Csalog Zsolt: A keresztnévadás Visontán

8. grafikon. A névgyakorisági viszonyok Visontán az 1820-as illetve az 1920-as évek első telében. A jelzett átalakulás pontos nyomon követése fontos tanulságokkal szolgálhat: milyen mér­tékig, milyen időzítéssel, milyen időleges visszaesésekkel tarkítva játszódik le az archaikus struktúra átépülésének történeti folyamata? A görbe több karakterisztikájának kiragadá­sával is megkísérelhetjük jellemezni e folyamatot. így követhetjük a görbe magasságának, azaz a domináns név százalékértékének változását, vagy - kizárandó a divatjelenségek befolyásoló hatását - helyette pl. a három domináns név együttes százalékértékének változását (9. grafikon), vagy pl. a 10% fölötti értékek összegének változását (10. grafi­kon). Hasonlóan kiragadhatnánk a névskála hosszának változását — ez esetben azonban nehezen tudnánk elvonatkoztatni a kereszteltek számának változásától - vagy az alacsony (pl. 1% alatti) értékek összegének változását — ehhez azonban a visontai anyag rész­mennyiségei túlságosan alacsonyak. Legcélszerűbbnek látszik egy kombinált képlet alkal­mazása, amely képlet a skála hosszán (H) kívül tartalmazza a szóródást is ahol X a keresztelések számát, y\ az i-edik keresztnévre keresz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom