Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Hoppal Mihály: Visontai hiedelmek

tói hallottam. Én nem tudok semmi bűbájosságot, se szemverést, se semmit. Mégis aszongyák: az öregasszonyok boszorkák. Én nem tudok semmi boszorkaságot." Seb 118. „Aztán vót, hogy meszet kapartunk a sebre. Meg mézet, — szappant, ezt-azt. Hát szóval akkoriba még, tizenháromban." 119. „ASzent-János-füvet meg sebre tették." Szamárköhögés 120. „Mikor a gyerekek így szamárköhögésbe vótak, ha véletlenül az ember valahol meglátott egy szamarat, hát ahogy ment, ha esett az eső, akkor a csikó nyomábul merítettünk vizet, oszt azt itattuk meg a gyerekkel. Aztán ettül elmarad a szamárköhögés." Szemverés 121. „Huszonhatban született a fiam. . . az én fiam hát nagyon fain kis gyerek vót. Fehér, kis barna, úgyhogy ha elvittem a faluba este, mikor hazavittem csak nézett! Csak nézett és rítt, oszt aszonta egy asszony: Hallod-e megverték szemmel, csinálj neki szenesvizet! — Oszt akkor csináltunk szenesvizet. így a masinából kivettünk, olyat ami nem égett el egészen szén, akkor kivettük oszt beletettünk három négy darabot. Ez ember! Ez asszony! Ez ez! Akit gondoltunk, oszt ami leült, tudja az rontotta meg! (Mer má' teleszítta magát vízzel — vetette közbe egy másik asszony !) No ez rontotta. Akkor azt a vizet a kapu sarkvasára kellett öntenyi! (De előtte meg tetszett mosdatni a kisgyereket? — a gyűjtő kérdése.) Megmosdatni abban a vízben, oszt akkor kiöntöttük a kapu sarkvasára, oszt akkor jobban lett a gyerek. (És mivel kellett megtörülni? - Nevetnek!!) Az ingünk visszájával! (Nevetés!) Igaz! Ingünk visszájával, de visszakézbül kellett megtürülni is, meg me'mozsdatni is! (Közben kellett mondani valamit? ) Nem tudom, má' nem tudom! Valamit pedig mondott közbe' szegény anyám, de nem tudom! Hát, hogy miket el nem követtünk tuggya-e? ! Itt a szomszédasszonyom anyja, az öregasszony aszonta, hogy főzzünk macska töviseket, az utakon szokott lenni, olyan hosszú vékony tüskéje. Ástunk ki gyükerestű', megfőztük és abba fürdettük a gyereket. (Mikor kellett fürdetni? ) Este, naplement után, meg reggel napfelkőtt előtt. (Hányszor? ) Háromszor, három nap egymásután." 122. „Hát nekem vót egy kicsike, egy hétig vót beteg az is szemverésbe. . . A karácsonyi kódus járt ott. Sántikált, bótyagos vót. Mikorába idekerültem második kis gyermekem mán olyan nyolc-tíz hónapos forma vót. Hortak az uram meg a báttya én meg mentem mindig nekik a kocsival segíteni. És a kisgyerek meg mindig a konyhasarokba ült az anyósommal, és aztán mikor én kimentem, ott ült a dunnán a konyhasarokba, s mikor begyöttem, hát elalutt. Bevittem a bölcsőbe, kialutta magát. Mikor felkelt, többet nem szopott. Beteg lett. Elalutt a szemverésbe. Az a kódus volt, aki megnézte. A kisgyerek rálesett, akkor aztán beteg lett. Akkor szenes vizet csinált az anyósom. Aztán csináta a szenes vizet. Szén-tűz, hát tiszta tűz vót, aztán kivett egy darabot, beletette, egy pohár alján vót víz, abba beletette. (Hány darab szenet vett ki? Egyet? ) - Hármat. Azt mondta: egy ember,