Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )

Barna Gábor: A jászdózsai lakodalom

szerint palóc területről költözött a Jászságba. Alighogy megszűntek a felszabadító háborúk, ujabb megrázkódtatás következik.17o2-ben a Habsburg ház eladta a neoacqulstának tekintett Jászkunságot a,Német Lovagrendnek. A jászok, kunok nem tudtak belenyugodni kiváltságaik elvesztésébe. Felszabadulásukért széleskörű mozgalom indult, ami 1745-ben az önmegváltáshoz, a redemptiohöz vezetett. A redemptio visszahelyezte a Jászkunságot és a Kiskunságot régi kiváltságaiba és ujabb másfél évszázadra biztosította különállóságukat. Ez az eredmény mélyreható változásokat hozott a társadalom életében is. Az itt, és a gazdálkodásban fellépő kapitalisztikus tendenciák miatt hagyományos kultúrájuk viszonylag hamarabb bomlásnak idnult. Egészen más képet mutat ugyanis egy redemptus jász, vagy kun falu, mint a hasonló nagyságú jobbágyfalvak. Azonban azt sem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy a különállásukhoz, kiváltságaikhoz való ragaszkodás konzerváló erőt is kifejtett, különösen a későbbi időszakban. Az un. jász öntudatot - amit már eddig is többször emiitettem - valóságosan meglévő és nagyon erős hatást kifejtő tényezőként kell számításba vennünk. Kialakulásának és állandó jelenlétének okát az eltérő szármázástudat mellett - a későbbi századokban pedig.főleg -a különállásban, a privilegizált helyzethez való kitartó ragaszkodásban látom. A XVIII. századi megerősödését elősegítette az elzálogosítás ténye. Nem véletlenül vezetett ez az 1745-ös redemptiohoz, amit akár e folyamat csúcspontjának ls tekinthetünk. Megváltozott körülmények között, de hasonló nagy, külsőségekben is szemléletesen megnyilvánuló öntudat-demonstráció csupán már csak egyszer történt, mégpedig Jász-Nagykun-Szolnok, a " muszáj vármegye " megalakitasak

or. Másfél évszázados különállásának idején a fejlődésben sok téren előbbre álló Jászkunság és a környező területek között a közigazgatási reformmal kiegyenlítődés vette kezdetét. Bár a jász etnikum kérdését már érintettem, röviden összefoglalva nézzük meg mit tudunk róla. Jelenlegi ismereteink szerint a betelepülő jászok Igen gyorsan megmagyarosodtak, nyelvileg teljesen beolvadtak a magyarságba. Azonban a történeti adatok szerint már a XIII.században sem képviseltek fajilag homogén tömeget. Kunokkal és besenyőkkel keveredtek és magukba olvasztották a közéjük ékelődött gyér számú magyarságot is. Antropológiai képük a későbbiekben még jobban módosulhatott, főleg a török hódoltság utáni nagy népmozgások hatására. Szinte biztosnak látszik, hogy a Jászság jelenlegi embertani képe nagyon távol áll a török hódoltság előttitől, bár végleges választ erre csak egy alapos antropológiai vizs— -I o gálát adhat. Rögtön meg kell azonban jegyeznem, hogy a fantiek ellenére is nehezen képzelhető el, hogy a jászok kultúrája teljes egészében eltűnt volna. Ha magyarokéhoz hasonló volt, akkor sem, csak ebben az esetben nem tudjuk megközelíteni, jelenlegi módszereinkkel körülhatárolni, ha pedig különbözött, bizonyára alaposabb kutatással nyomaiban megfogható lesz. Erre több körülmény is mutat, amiket a korábbiakban már emiitettem. Ez természeteseh csak feltevés. Helyzetünk akkor is nehéz lesz, ha a mai Jászságban sikerül bizonyos sajátosságokat felfedeznünk. A kérdés akkor az, hogy ezeket köthetjük-e és mennyiben, magához a jász etnikumhoz.