Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 4. - Kertek. A Dobó István Vármúzeumban 2018. február 8-9-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 37. (Eger, 2018)
Thiel Katalin: "Az ember isten kertjében él." - Hamvas Béla természetfelfogása
THIEL KATALIN Thiel Katalin „AZ EMBER ISTEN KERTJÉBEN ÉL." HAMVAS BÉLA TERMÉSZETFELFOGÁSA Hamvas Béla kertről, tájakról és természetről szóló esszéi szervesen kapcsolódnak bölcseletéhez, művészetfelfogásához. Minden megszólalásnál az „Egészet”, a teljességet, a „Rendet” kívánja megfogalmazni. Keresi a természet kozmikus érintését, az érzékek bizonyos misztikus mozzanatát. Természetfogalma a görög füzisz-fogalomhoz hasonlatos, amely elválaszthatatlanul egybeforr a kozmosz, a logosz és az alétheia jelentésével. Heidegger nyomán vallja, hogy mai modern világunkban, a „létfeledés” vagy „füzisz-feledés” korában „elveszett, odavan a léthez fűződő eredeti viszony”, a természetfogalom ennek nyomán beszűkült. Hamvas ezért fordul a művészetekhez a kert és a természet kapcsán. „A természetből a legtöbbet a művész látja.”- vallja. Mindennek következménye egy olyan emberfelfogás, ahol a fő törekvés a „gömbszerű lét” realizálása, illetve a transzparens egzisztencia és az univerzális orientáció. Hamvas írásait olvasva újra és újra találkozhatunk a természetről, a kertről, a tájakról és mindezzel összefüggésben Istenről szóló szép elemzésekkel. Műveiben - legyenek azok esszék vagy regények, szóljanak azok a kertről vagy a természetről - mindig jelen van a szakralitás, jelen van valami metafizikai többlet, valami magával ragadó egyszerűség, valami művészi. Három kötetes nagyregényében, a Karneválban egyenesen Isten kertjének nevezi az embert körülvevő világot, amikor kijelenti: „Az ember Isten kertjében él." Jávorka kertjét így írja le a regényben: „Jöjjön, nézze meg a kertet - Ott lenn van a 12 almaja, azon túl 8 dió, áfák között termőföld, kis ágy szamóca, aztán a zöldséges és a krumpli, az ott jobbra a kukoricás, balra mega szilvafák - a szilvafát különösképpen szeretem (...). Itt a szőlő. Nem nagydarab. Közepes termésből megtudom venni telire a zsírt, ott fenn meg az erdő, aztán a cseresznyés, járjuk körül. Hamvas, mint tudjuk maga is kertészkedett, s ez a leírás nagyon illik az általa művelt kertre. Amikor 1948-ban nézetei és írásai miatt állásából elbocsájtották és B-listára helyezték, jobbnak látta eltávolodni mindattól, amit a diktatúra jelentett. Kiváltotta a földműves igazolványt és művelte sógora szentendrei kertjét. Ekkortájt Hamvas és a kert összeforrt egymással. Ezekben az években sokat írt, meditált és kertészkedett. Erre az időszakra így emlékezett A magyar Hüperion című vallomásokkal teli önreflexív írásában: „Mikor kitavaszodott, a kerti munkához fogtam. Esténként a ház lépcsőjére ültem, és az érdes alkonyaiban szemlét tartottam az elvégzettek fölött. Úgy éreztem, hogy ez a csendes, mély, szótlan tél, az életem legmagányosabb fél esztendeje, (...) megértette velem daimonomat. "1 2 A Szókratész által daimonnak ne1 Hamvas 1997.512. 2 Hamvas 2007.107. vezett - már-már isteni sugallatot megtestesítő - „belső hang” végigkísérte Hamvas életét, megerősítette és segítette abban, hogy az ezután következő kitelepítés nehéz éveit elviselje, s megmaradjon a teljesség felé orientálódó írónak, a „nevezetes névtelenséget” vállaló tiszta és egyszerű embernek. Isten kertje ugyanis a létezés teljességére utal Hamvasnál. Ezt a teljességet nevezhetjük EGESZ-nek, EGY-nek, vagy ahogy a görögök hívták, Kozmosznak. Hamvas mindig ezt a teljességet kereste, minden írásában az Egészet kívánta újrafogalmazni. A Teljesség - vallja - olyan REND, amely „önmagát önmagából szabályozza, állandóan rendezi és rendben tartja Ez a természet rendje is. De mit kell értenünk esetünkben a „természeten”? Az antik és modern tájkép című írásában ezt találjuk: „A természet neve alatt néhány száz év óta az érzékelhető jelenségek összességét foglaljuk össze. (...) A levegő, az erdő színe, a napfény, a felhő, a meleg, a pára, a harangszó, mind ilyen jelenség, ilyen érzékelhető és érzékekkel felfogható, érzékeknek szóló kép. Az egész pedig nem egyéb, mint érzéki benyomás. ”4 Véleménye szerint a puszta jelenséget bemutató tájkép mindig csalóka, soha nem az „igazat” mutatja be, mert hiányzik belőle az a többlet, amit Hamvas Spengler nyomán „kozmikus érintésnek”, „misztikus mozzanatnak” nevez. „Az érzéki jelenséget nem elutasítani kell - írja -, hanem egész mélységében áthatni, átszellemíteni kellú Ha ez sikerül, akkor a tájkép nem profán, hanem szakrális lesz. A szakrális táj igazsága ideafölötti, valóságfölötti, érzékfölötti. Az ilyen tájkép láttatja, sejtetni engedi a megközelíthetetlent, ábrázolja az érzékelhetetlent. A természet „igazságát” keresve Hamvas mindig arról beszél, hogy a jelenség ábrázolásán keresztül meg kell mutatni a természetben rejtőző metafizikai többletet. Ezt a metafizikai többletet O valószínűleg észlelte, amikor a kertből följőve a ház lépcsőjére fáradtan leült és átszellemülten gyönyörködött az elvégzett munkában. Ezen a ponton egy lényeges kérdéshez érkeztünk. Hamvas természetfogalma ugyanis nagyon hasonlatos a görögökphüszisz fogalmához, amely fogalom szervesen kapcsolódik a logosz, az alétheia és a kozmosz jelentéstartalmához. Mint ismeretes, Hamvas korai alkotói korszakában, épp amikor naponta kertészkedett, sokat foglalkozott a görög filozófiával és a görögök létszemléletével. Szerette volna megérteni a görög szellemiséget, azt a „gömbszerű létet”, amelyről így írt: „A görög nem látott sem horizontálisan, sem vertikálisan külön, hanem mindig együtt: gömbszerűen és három dimenzióban. (...) Az egész valóság állandóan jelen van: élet és lét, halál és halhatatlanság, elmúlás és örök. Együtt 3 Hamvas 1992.181. 4 Hamvas 1993.53. 5 Uo. 54. 11
