Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 3. A Dobó István Vármúzeumban 2017. február 9-10-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 36. (Eger, 2018)

Bencze András: Az egyházi kegytárgyak restaurálásának speciális és jellemző problémái egy talpas kereszt restaruálásán keresztül bemutatva

ÖRÖKSÉGÜNK VEDELME ES JOVOJE 3.

2. kép A hajdani javítgatások során mindent elkövettek a tárgy ellen, amit lehetett: csonkították (fotó: Bencze András)

A kereszt tulajdonosa, tekintettel a tárgy látszólagos épségére, annak csupán tisztítását kérte.

Anyaga ezüst aranyozott bronz öntvény rátétekkel. Fémjel vagy mesterjegy nem található rajta, a restaurálásra dokumentáció, kutatási jegyzőkönyv vagy leírás nélkül került műhelyünkbe. A készítőjéről, adományozóról vagy a Jászberényi Egyházközséghez kerülésének idejéről és körülményeiről nincsenek ismereteink.

Átvételkor az épnek, enyhén deformált, de jó megtartásúnak tűnő talpas keresztről (l. kép) hamar kiderült, hogy szakszerűtlen javítások időben elhúzódó sorozata teszi igen bonyolulttá a munkát. Már nem egyszerű tisztításról, aranyozásról és állagvédelemről van szó, hanem komoly kihívásról.

A hajdani javítgatások során mindent elkövettek a tárgy ellen, amit lehetett: csonkították (2. kép), kipótolták (3. kép), ónnal forrasztották (4. kép), kloridos folyasztószert használtak és nem távolították el maradéktalanul (5. kép), megszüntették a szerelhetőséget (6. kép).

A szakszerűtlen javítások legkárosabb művelete az ezüst forrasztása cinnel (forrasztó ónnal). Maga a forrasztás egyszerű, hiszen folyasztószer használatával viszonylag alacsony hőmérsékleten (200-350°C) stabil rögzítést érhetünk el ily módon. Gondosan végezve, a forrasztás során az aranyozott felületeken megmarad az aranyozás. Látszólag ezzel a javítással el is érik a kívánt eredményt, de hatásaival és azok súlyos, viszszafordíthatatlan következményeivel nem számolnak. Tudjuk, hogy a kloridok a fémtárgyakban láncreakciószerű károsodást okoznak, ezért rutin feladat a tárgyak klorid mentesítése a restaurátori gyakorlatban. Tárgyak lágy forrasztásakor forrasztó zsírt vagy oltott sósavat, cink kloridot (ZnCh) használunk folyasztószernek! Tehát ilyenkor magunk visszük be a rendkívül korrozív anyagot a tárgy belsejébe, olyan helyekre, ahonnan a leggondosabb mosással sem tudjuk eltávolítani, hiszen az oldhatatlan kötéssel lezárjuk az üreges tárgyakat. Innen kezdve beindul a fém pusztulása, ami csak hosszabb idő után érzékelhető.

A nemesfémek oldhatatlan kötéssel való rögzítése, a kegytárgyak alkatrészeinek összeállítása mindenkor kemény forrasztással, ezüst tartalmú forraszanyaggal történik, folyasztó szerként bórax tartalmú készítményeket használnak. Ennek a kötésnek lényegesen nagyobb a mechanikai szilárdsága, mint a cinezésnek és magasabb, 600-700°C körüli hőmérsékleten történik. Javításkor a magas hőmérséklet miatt az aranyozás károsodik, az ezüst „ráncosodhat”, ha nem kellő körültekintéssel és szakértelemmel végzik, ezért a lelkiismeretlen vagy ismeretek híján a javítók szívesebben választják a cinezést.

Amikor egy cinezett tárgy restaurátor kezébe kerül, az szétbontás és klorid mentesítés után az ezüstről a forrasztó ónt mechanikusan, marók, hántolok segítségével maradéktalanul eltávolítja. Fontos a repedésekbe, kisebb üregekbe, karcolásokba megmara-