Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Kerekes Dóra: "A magasságos boldogság küszöbén". Tárgyalási technikák új szerepekben
ködtek/ Ezek a feszültségek vezettek el az 1562-es felkeléshez. A felkelés, noha ilyen megnevezéssel került be a történeti hagyományba, egyáltalán nem felkelésnek indult, sőt inkább a korábbi évek rendezési gyakorlatának elemeit fedezhetjük föl benne. 1561 és 1562 eseményei ugyanis elsősorban nem a székelységről szóltak, hanem a János Zsigmond és Ferdinánd közötti konfliktusról, egy János Zsigmond ellen tervezett lázadásról, amelybe természetesen igyekeztek belevonni katonai elemeket, így a székelységet is. A székely társadalom felső rétege is megosztott volt, hiszen meglehetősen sokan csatlakoztak a Habsburg-párti összeesküvéshez,5 6 köztük a legjelentősebb családok tagjai is, mint például csíkszentkirályi Andrássy Márton, Bernád Ferenc, Geréb Miklós, Káthai Ferenc, Káthai György Komis Mihály, Lázár István, Lázár János, Sándor Mihály7 és más, kevésbé hatalmas székely előkelők.8 Ok nyilvánvalóan mint az erdélyi nemesség tagjai igyekeztek alakítani Erdély politikáját. A székely társadalom egészének megnyeréséhez azonban ígéretekre volt szükség, mégpedig olyan ígéretekre, hogy részvételük jutalma korábbi szabadságjogaik teljes visszaállítása lesz. A hatalom részéről a katonáskodó közrend megvédésének és megőrzésének szándéka azonban nem lehetett idegen a székely közösségnek sem, hiszen a 15. század közepétől tapasztalhattak egy ilyen tendenciát az uralkodók székely politikájában, így, ha az összehangolt János Zsigmond elleni támadás elmaradt is, a székelyek joggal hihették, hogy a közösség régi rendjének visszaállítása ügyének János Zsigmond is megnyerhető. Ezt mutatja, hogy Erdély-szerte igyekeztek szövetségeseket találni, sőt Erdélyen kívül is, például a moldvai vajdánál. Követeik hangsúlyozták, hogy nem a fejedelem, hanem a tisztviselők visszaélései ellen akarnak harcolni, és éppen a jogrend védelmére fognak fegyvert, tehát semmiképpen nem lázadók.9 Jól megfigyelhető, hogy a székelység mint közösség, igazának sőt igazságszolgáltatói jogának tudatában 5 Ilyen katalizátor volt a gyakori megadóztatás révén a kettős terhelés a székely községen, amelynek egyszerre kellett vállalnia a katonai és az adóterheket is. 6 A kialakulóban lévő Erdély esetében ekkor még az efféle megmozdulások az erdélyi és a partiumi nemesség meglehetős bizonytalanságát mutatják abban a tekintetben, hogy az önálló államiságot válasszák török támogatással, vagy megpróbáljanak csatlakozni a Ferdinánd által kormányzott Habsburg országrészhez, ezáltal folytatva a Fráter György által is képviselt országegyesítést megcélzó politikát 7 Borsos Sebestyén, a kortárs, a felkelés vezetőiről írva így fogalmazott: ,A király akkoron nagy haddal készült vala a székelyek megrontására úgy mint húsz ezer emberrel. Minden hadával azért király szállá Segesvárra, és ott nagy gyűlést tétete; és oda az erdélyi urakat mind elhivató hitetlenség alatt, hogy megérthesse.■ kik legyenek a székelyek feltámadásának okai? És a sors esék a székely urak közül Lázár Istvánra, Komis Mihályra, Farkas Pálra, Lázár Jánosra és Bernád Fernere; kiket akkor mind megfogdosának, kik közül némelyiknek a fogságban lón halála. De azon kívül esmét egy néhányat találónak, kik abban részesek voltak, úgymint a Benedek Geréb, Kátai Ferenc és a Kátai György, Andrási Márton, kiket nagy erőss fogságban tartata a király Görgényben és Gyalu várában. Aztán a két hadnagyot, úgymint Gyepesi Ambrust és Székely Györgyöt Segesvárnálfelnyársoltatá.” Veress 1983.40-41. 8 Demény 1979.60. 9 Hurmuzaki 1887-1942. IV/1.430, idézi Demény 1979.64. 158
