Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Sudár Balázs: Pécs és Szigetvár párbaja. A dél-dunántúli front török szemmel (1543-1566)
is. Aranid Mahmúd székesfehérvári bég például természetesen az észak-dunántúli erőkkel, Szokollu Musztafával és Cserkesz Szülejmánnal tartott, és az egyik, a győri keresztény tábor ellen vezetett portya során esett fogságba. Érdekes, hogy a jelek szerint az egyik dél-dunántúli szandzsákot is mellé rendelték: ugyanezen támadás során esett el a koppányi bég kethüdája is.134 A Dél-Dunántúl legtekintélyesebb oszmán vezetője, Hamza pécsi bég ugyanakkor a főerőkkel tartott Istvánffy szerint Hamza és a pécsiek mutatták meg a török hadvezetésnek - mivel sokan voltak rabok Szigetben, írja a történetíró - az Almás patak töltését, amely a vár körüli mocsarat duzzasztotta fel.135 Az ostrom során Mahmúd pasát, az egyiptomi beglerbéget pedig éppen akkor lőtték meg, amikor Hamza béggel és Ibrahim béggel beszélgetett.136 A helyiek szerepvállalására mutat az, hogy Zrínyi kirohanása során egy magyar vitéz, Orsits István azért menekült meg, mert egy siklósi török, aki korábban a rabja volt, megmentette.137 A sáncok építésére pedig Naszúh pozsegai béget rendelték ki a tüzérek főnöke, a híres Ali Portuk mellé.138 Az ostrom során - szintén Istvánffy szerint - számos végbeli török vezető halt meg, de Hamza biztosan nem volt közöttük: tevékenységével elégedettek lehettek, mert 1567-tavaszán a nagyon jelentős Bosznia bégje lett.139 A győztes hadjárat után a török Pécs helyzete és élete gyökeresen megváltozott: a csaknem negyed százada folyó párbaj véget ért. Az események története felettébb tanulságos. A keretet két szultáni hadjárat adja: 1543-ban elesett Siklós és Pécs, ezzel kialakult a Dél-Dunántúl török hódoltatásának a lehetősége. 1566-ban pedig ismét Szülejmán birodalmi hadai voltak azok, amelyek alapjaiban rendezték át a térség politikai térképét. E nagy hadjáratok esetében a helyi magyar védelemnek nem sok esélye volt, a kérdés a török csapás mérete, nem pedig annak ténye lehetett. A két nagy hadjárat között azonban nem jártak szultáni hadak a térségben, s ennek eredményeképpen az erőviszonyok kiegyenlítődtek. Jól látható, hogy igazi erőfölényre akkor lehetett szert tenni, ha szélesebb regionális összefogás alakult ki. Ilyen volt például az 1555. évi török hadjárat, amely nagyon komolyan nyugatabbra tolta a hódoltság határait. De ilyen indult 1556-ban is, amely azonban egy hasonló erejű ellenakcióval találkozott: az erőviszonyok ismét kiegyenlítődtek, s ezúttal a törökök húzták a rövidebbet, korábbi eredményeik javarészt elvesztek, a 7-8 évvel korábbi állapot állt vissza, s lett meghatározó 1566-ig. Mindez cseppet sem kedvezett a törököknek, hiszen annyit jelentett, hogy ismét a Duna vonalának védelmére kellett koncentrálniuk. Ezt mutatják a hadiút 134 Istvánffy 2003. II. 427-428. 135 Istvánffy 2003. II. 415. 136 Feridun 2012.299. 137 Istvánffy 2003. II. 425. 138 Peçevî 1266.1.417. 139 Dávid 2005.309.; Köhbach 1994.54. 60
