Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Bitskey István: Pázmány Péter a várháborúkról
A körképből természetesen nem hiányozhat a mezőkeresztesi csata említése és kommentálása sem. Erről azt mondja az érsek, hogy ott október 26-án „erős harcot tartanak, most is kétséges, kié volt a diadalom". Ma már tudjuk, hogy az nem a keresztény seregeké lett, s bár az oszmán hadak sikerét végül is „pürroszi győzelemként” értékeli az újabb mértékadó szakirodalom, a közvetlen utókorban viszont úgy látszik, ennek a meghatározó jelentőségű ütközetnek a kimeneteléről korántsem voltak egyértelműek a vélemények.17 Pázmány várháborús szemléjét a következő mondattal zárja: „Végre a Bocskai támadása-miat Pestet, Esztergomot, Hatvant, sok töh erős Házakkal egyetemben, Török torkában ejtők". Eszerint Bocskai a bűnbakok közé kerül, ellenpontjaként a római religióhoz hű törökverő hadvezéreknek. Az utolsó megemlített dátum 1623, mint Amurat szultán regnálásának kezdete, ez egyben a Kalauz második kiadásának éve, a török háborúkat tárgyaló szövegrész nyilván ekkorra zárult le végleg, a harmadik kiadás számára ennek bővítésével érsekként már a lényeget illetően nem foglalkozott. A traktátus második része a Korán cáfolatával foglalkozik, híven a belső címlapon feltüntetett témához: A Mahomet vallása hamisságárul. Itt tíz „nyilvánvaló bizonyság” sorra vétele következik, ezek mindegyike a Bibliander-féle latin Alkorán-fordítás egy-egy lényegesnek tartott tanítását cáfolja. Erről már számottevő szakirodalom készült, itt csupán annyit célszerű hangsúlyoznunk, hogy a Korán kezdedeges latin fordításai távolról sem adhatták vissza annak valódi tartalmát, így nem is alakulhatott ki érdemi vallástani polémia az európai kereszténység teológusai és az iszlám tudósai között. A keresztény latinitás fogalmi rendszere alkalmatlan volt egy tőle alapjaiban eltérő gondolkodásmód és mentalitás terminológiájának visszaadására, így érthető módon inkább az idegenségkép, a vádaskodás és szidalmazás retorikája uralta az iszlámról szóló fejtegetéseket. Csak mélyítette a két ábrahámita világvallás közötti szakadékot, hogy fegyverek élén érkezett az iszlám a Duna-tájra, ez már eleve kizárta valamely racionális párbeszéd lehetőségét. Mindez azonban már egy másik értekezés, egy teológiai fejtegetés témájául szolgálhat. A Rövid intés a török birodalomrul és vallásrul ( 1605) összességében vegyes műfajú írásnak tekinthető. Az intelem (admonitio), a traktátus és a polémia jegyei egyaránt feltalálhatok benne, a vita kétirányú, az iszlámkritika protestánsellenes argumentációval párosul. A várháborúkról szóló részlet azonban leginkább történelmi kommentárnak minősíthető, minthogy a múlt eseményeit nagyjából kronológiai rendben adja elő, viszont ezekhez egyéni véleményét többnyire hozzáfűzi, az előadott tényeket értelmezi, minősíti, egységes keretbe foglalja. Etikai szempontoktól vezérelt ez a történelemértelmezés, abba a típusba sorolható, amelyről Kulcsár Péter monográfiája megjegyzi: „Különösképpen Európa keletijeiének történetírását jellemzi ma is a morá-17 Tóth 2000.255-256. 201
