Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)
Szirácsik Éva: Ember tervez, Isten végez. Balassa III. Imre katonai szerepvállalása a divényi utadalma tükrében
Túron, 1679. augusztus 26-án 37 főt írtak össze Balassa katonái közé, akikhez 138 ló tartozott. Orcsi (Orczy) Mihály volt a hadnagy ekkor. Hozzávetően három hónap múlva már 11 tized tartozott Balassa III. Imre vezénylete alá az 1679. november 23- án Pély faluban tartott összeírás szerint.35 A tizedek közül hét volt teljes létszámmal feltöltve, de így is 93 főt neveztek meg. Az első tized Orczy Mihály hadnagyé volt, a 2. tized Gyürky vicehadnagyé, a 3. tized Kubinyi György zászlótartóé, a 4. tized Szombati Mihályé, az 5. tized Köszögi Györgyé, a 6. tized Palásthy Menyhárté, a 7. tized Kovács Györgyé, a 8. tized Szabó Alberté, a 9. tized Bende Gergelyé, a 10. tized Kariko Jánosé, míg all. tized Oroszlány Istváné. Összesen nyolc fő várt arra, hogy más seregébe álljon, miközben az is ismert, hogy 1680. január 15-én 16 szökevényt neveztek meg összesen. A sereg részt vett a győzelemmel záruló szikszói csatában, s 15 főt fel is soroltak, akik 2 forint 60 pénzt kaptak fejenként a „szikszói némrí nyereségből". Balassa III. Imre katonáinak összeírása Túron, 1679. augusztus 26-án36 „Anno 1679. die 26. Augusti37 Túron így találkoztak lovasimok Első az Űr 0 N[a]g[yság]a lovai húsz 2, Hadnagy Orcsi Mihály két ló 3, Kőszögi György hat ló 4, Dovály Nagy ló harmincegy ló 5, Gombkötő egy ló Sípos egy ló 6, Trombitás egy ló 7, Horváth Istók négy ló 8, Felszarusi András egy ló 9, Bende Gergely öt ló 10\ Szabó István két ló 11, Csáti Márton egy ló 12, Illés Ferenc egy ló 13, Tassy István három ló 14, Csahos Máté három ló 15, Czigány Istók két ló 16, Rácz Márton két ló 17, Kovács Jakab két ló 18, Csomaközi László négy ló 35 Balassa Gyarmati gróf Balassa Imre Napló-Könyve 1679-1680. OSzK Föl. Hung. 36.23-26. 36 Balassa Gyarmati gróf Balassa Imre Napló-Könyve 1679-1680. OSzK Föl. Hung. 36.7. 37 1679. augusztus 26. 65