Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 2. A Dobó István Vármúzeumban 2016. február 4-5-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 33. (Eger, 2017)

Nagy László: Az egri várban 2014-ben végzett főbb régészeti munkák ismertetése

ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE 2. feltárását folytatni. A régészeti objektumok (gondolunk itt elsősor­ban a korai temetőhorizont sírjaira, vagy éppen a néhol még érin­tetlen rétegsorokra) kutatása mellett a falak, épületek egymáshoz való viszonya és alaposabb vizsgálata is ugyanilyen fontos lenne. 29. Az előcsarnok belső oldalán levő faltörnb déli és északi oldala (fotó: Nagy László) 31. A 8. szelvényben feltárt temetkezések fotó: Nagy László) haladja e cikk kereteit és lehetőségeit. Az egyes helyszínek leletanyagának feldolgozása, a dokumentációk összeállítása és az eredmények értelmezése egyébként is több éves, több pub­likációt igénylő feladat. A 2014-ben megkezdett EMOP-pro­­jekt később is folytatódott,31 a vár felújítása pedig jelen pil­lanatban is folyamatban van.32 Nyilvánvaló, hogy az egri vár nem tekinthető teljesen feltártnak: számos helyszíne nem lett még megkutatva, ráadásul a korábban feltárt helyszínekhite 30. Az előcsarnok északi részén feltárt kelet-nyugat irányú (ál (fotó: Nagy László) Összefoglalás Jelen beszámoló során igyekeztünk röviden ismertetni az egyes helyszíneken folyt munkákat, beszámolónk azonban nem lehetett teljes. A szöveg és a csatolt képanyag csak a leg­fontosabb kutatási helyszíneket mutatja be, azonban számos más helyen is végeztünk feltárást vagy szakfelügyeleti munkát, mindezek ismertetése azonban most nem volt lehetséges.29 A 2014-ben zajlott munkák30 teljes körű ismertetése jóval meg­29 Ezekről részletes ismertetés található a korábban már említett előzménycikkben, lásd Nagy 2015.59-103. 30 Itt szeretnék ismét köszönetét mondani mindazoknak, akik a 2014-ben végzett munkák so­rán végig mellettünk álltak és segítettek minket. Köszönet illeti elsősorban Dr. Domboróczki László régészeti osztályvezetőt, aki a munkák során az örökségvédelmi és szakmai elveket a legnehezebb konfliktusok idején is - felelős döntéshozóként ezzel sokszor egyedül maradva határozottan követve, példamutató módon végig kiállt a munkákat végző régészek mellett, és osztályvezetőként gondoskodott a munka megfelelő hátterének biztosításáról. Köszönet illeti továbbá Kalász Ágostont a feltárások során nyújtott szakmai tanácsaiért, Tanyi Sándort a geo­déziai, Ritz Henriket a grafikai és légifotós munkájáért, de nem feledkezhetünk meg a nélkü­lözhetetlen irodai háttérmunkát végző Szántó Zsuzsannáról és Bak Bettináról sem. Köszönet illeti továbbá a múzeum minden technikusát, akik valamilyen módon részt vettek a vári mun­lesítése is számos új eredménnyel szolgálhat, arról nem is be­szélve, hogy e korábban feltárt területek ásatását nemcsak hite­lesíteni, de nagyobb területre kiterjesztve folytatni is érdemes lenne. Reméljük, hogy a jövőben lehetőség lesz a 2014-es ál­lapotokhoz képest nyugodtabb körülmények között, nagyobb felületeken, alapos előkészítés után elvégzett feltárásokra. kákban: Bilicz Enikőt, Bíró Emesét, Bujdosó Lászlót, Hortobágyi Viktort, Kakuk Balázst, Rácz Kristófot, Rákóczi Gergelyt és Somodi Zoltánt. Külön köszönettel tartozom még azoknak a régészeknek és régésztechnikusoknak, akik bár nem a Vármúzeum állandó munkatársai, de 2014-ben hosszabb-rövidebb ideig jelen voltak az egri várban, és kiváló szakmai munkájukkal segítettek a feltárások és szakielügyeletek során. Név szerint: Györkös Dorottya, Hegyi Dóra, Herbst Anna, Kolláth Ágnes, Kovács Bianka, Lantos Sára, Mag Hella, Papp Mercédesz, Princz Tamara, Pólyák Teodóra, Rakó Dorottya, Újhelyi Nóra, Fazekas András, Lőrinczi Márk, Vigh József, Zólya Levente. 31 Az egri várbeli régészeti teendőket Giber Mihályitól és e cikk szerzőjétől 2015 elejétől Halász Ágoston, a Vármúzeum munkatársa vette át. 32 2016 máj us i állapot. 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom