Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 2. A Dobó István Vármúzeumban 2016. február 4-5-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 33. (Eger, 2017)

Tóth Zoltán: Az Árpád-kori Abasár

TOTH ZOLTÁN cés vagy ciszterci szerzetesek vettek át.24 Ami biztos, hogy a ko­rábbi udvarházból és rotundából alakították ki a bencések lakhe­lyét. Az épület egyházi szerepére utal az eddig feltárt, viszonylag nagyszámú középkori temetkezés is.2' A 12. században becsült adatok szerint is a települések negye­­dénél-felénél több aligha rendelkezhetett kőből vagy téglából épített templommal, kisebb részben fatemplommal.26 A térség jelentőségére utal, hogy itt már all. században feltételezhetően kettő - a petermai biztosan, a mai plébániatemplom korai előz­ményének kezdetét még nem tudjuk pontosabb időszakhoz 6. A 42. sír koponyája a lepra nyomaival (fotó: Lónyainé Nagy Éva) kötni, de a 11. század valószínűsíthető - kőből épített plébáni­atemplommal kell számolnunk, valamint az 1042-ben alapított bencés apátsággal. A nemrég feltárt temetőrészlet elhunytjai vél­hetően az Abák rezidenciájához kapcsolódó település egykori lakói voltak. Abasáron, a Petermán és a Bolt-tetőn részben feltárt lelőhelye­ken néhány hasonlóság is megfigyelhető, amelyekben a szűkebb, Mátra-vidéki régió temetőitől eltérnek. Mindkét lelőhelyen 24 Pláner 2016.306. 25 Búzás 2016.10-19. 26 Kovács 2013.234. megtalálhatók az épített sírok, valamint a trepanált koponyák is. A jelentős vagy különösen szeretett személyek számára kőből - vagy annak hiányában - téglából sírépítményeket készíthettek. A szokás egyszerűbb változatát jelenti, amikor kő- vagy téglasort támasztanak a koporsó külső oldalához, vagy helyeznek annak a tetejére.2 Ez a sírforma nem Kárpát-medencei jellegzetesség, Európában is megtalálható. A kőpakolásnál elképzelhető, hogy a társadalmi megbecsülés jeleként is értelmezhetjük.28 Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kövek beszerzése és szállítása miatt földrajzi viszonyoktól függően ez egy költsége­sebb temetkezési szokásnak tekinthető.29 Petermán öt épített, kővel kirakott sírt (34., 37., 45., 47., 60, 63.) tártunk fel 2014-ben, valamint további két ilyen jellegű sír­nak a nyomait figyeltük meg - egyet a templomban, a 63. sírtól északkeletre, egyet pedig a 37. sírtól délnyugatra -, amelyet már nem volt alkalmunk feltárni, a beruházási határok miatt kibonta­ni. A Bolt-tetőn legalább négy épített sírral számolhatunk.30 Ezen kívül további három is előkerült, mivel Dér József elmondása alapján - akinek a háza a rotunda feltáratlan részén található - az alapozás ásásakor találtak épített sírt,31 valamint Nagy Árpád is egy 13. és egy 14. századi sírkővel fedett temetkezést talált.32 Időrendileg feltételezhetjük, hogy az épített, kővel kirakott sírok használata azonos időben kezdődött el mindkét területen. A kezdeti szakaszt inkább az udvarház előkelő lakóinak és/vagy a bencéseknek tulajdoníthatjuk. A Bolt-tetőn feltárt sírok közlé-2? Ritoók 2007.261. 28 Ritoók 20IM. 119. 29 Tóth 2016. (megjelenés alatt) 30 Fodor 2010.230. az 1. ábra alapján. 31 http:/ ' www.heol.hu/heves/kozelet/allitja-aba-samuel-sirhelye-tole-epult-a-haza 637660 [utolsó letöltés: 2016.05.15.1. 32 Búzás 2016.10-19. 7. Ezüst S-végű hajkarika az 53. sírból (totó: Lónyainé Nagy Éva)

Next

/
Oldalképek
Tartalom