Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

CZIGÁNY ISTVÁN: A militarizált társadalom rétegződése és szerepe a felső-magyarországi végvidéken a 17. században

zott időtartamra szegődtek el királyi, földesúri vagy vármegyei szolgálatba. Fegyverzetük - amely az esetek többségében a hajdúk tulajdona volt -, harcászatuk és katonai alkalmazásuk a határvédelem és a várháborúk feladataihoz idomult. Mentalitásuk és moráljuk azonban nemigen különbözött a közép- és nyugat-európai zsoldosokétól. A számtalan, igen szemléletes forrás közül Szepsi Laczkó Máté krónikáját idézzük, amelyben így összegezte a kortársi véleményeket: „csak a hajdúknak adjunk zsoldot, mind atyjokat anyjokat levágathatjuk velők, ha a zsold mellett szabad nyereséget is adunk nekiek”17

A szabad hajdúk tömeges és tartós alkalmazására a tizenötéves háború idején került sor. Ekkor váltak jól szervezett fegyveres erővé, és számuk is ekkor gyarapodott tovább. Flarcoltak a királyi és erdélyi mezei seregekben idegen származású és magyar parancsnokok vezetése alatt. Az Udvari Haditanács az alkalmazásukat olykor megtiltó országgyűlési törvények ellenére nagy létszámban fogadta fel, és látta el őket modem lőfegyverekkel. 1604 nyarán, amikor Adolf von Althan ezredest 6000 hajdú toborzásával bízták meg, a kiállított kapitulációban kikötötték, hogy a felfogadottak „miként az a magyar nemzetnél szokásos és használatos ...jó vágó fegyverrel és puskával legyen ellátva és felszerelve”.18 Négy hónap elteltével ezek a hajdúcsapatok azonban már Bocskai Istvánnak ajánlották fel fegyvereiket.

1604 október közepén a bihari nagyúr és a hajdúkapitányok között politikai megegyezés jött létre.19 Hogy ezen felül Bocskai mit ajánlott a vele szövetkező hajdúkapitányoknak a mellette való fegyverfogás fejében, arról

17 Mikó Imre-Szabó Károly: Erdélyi történelmi adatok. III. k. Kolozsvár 1858. 48.

18 Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A magyar egységek fegyverzete a tizenötéves háború időszakában. HK 1991/4. 37.

19 Miután Bocskai a hajdúk vezetői előtt felfedte azon tervét, hogy török támogatással Erdély trónjának megszerzésére törekszik, a nekik adott hitlevelében vállalta, (1604. október 13.) hogy törökkel, tatárral nem háborgatja őket, hanem a béke létrehozásán fáradozik. Másnap a hajdúkapitányok (Dengelehy Mihály, Ibrányi Ferenc, Lippai Balázs, Németh Balázs, Szénássy Mátyás) hűséget esküdtek:„az ami Orzagunknak s ides Hazánknak legh fő képpen az égi Igaz Hitnek megh oltalmazására...Boczkai István urnák minden vitézlő Dologiban s mi Ides hazánknak megh maradásájér”. Nagy László: A Bocskai szabadságharc története. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1961. 381.; Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben. Második, átdolgozott, bővített kiadás. Hajdúböszörmény, 2010. 84-86.; Papp Sándor: Török szövetség - Habsburg kiegyezés. A Bocskai-felkelés történetéhez. Akadémiai doktori disszertáció. Szeged, 2013. 77-80.

47