Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

CZIGÁNY ISTVÁN: A militarizált társadalom rétegződése és szerepe a felső-magyarországi végvidéken a 17. században

A hajdúk, mint amolyan fékezhetetlen, öntörvényű, kóborló katonaság, nem örvendtek nagy népszerűségnek, és nehéz volt őket kordába tartani. Megfékezésükre, „kiirtásukra”, törvények sorát hozták, ám azoknak kevés foganatja volt.11 A források hiányossága miatt a 16-17. század fordulójáig keveset tudunk életmódjukról, szolgálatvállalásukról.11 12 Homonnai Dmgeth Györgynek 1607 őszén úgy nyilatkoztak a lázadó hajdúk, hogy „gyermekségüktől fogva szablyánkval esszük kenyerünket”. Feltételezhetően így élt az előző évszázad közepén a kisebb-nagyobb katonaközösségekbe szerveződő szabadhajdúság is. Rátermett vezetőket választottak soraikból, akik a század- forduló hajdúkapitányainak szociális összetételéhez hasonlóan a kezdeti időszakban is a birtokát vesztett nemesekből vagy a „hadakban jártakból” került ki, és csak kisebb részük származott a parasztság soraiból.13 Sok mezővárosi polgár is elszegődött a szabad hajdúk közé, de Tóth Mihály szinte az egyetlen olyan személy, akiről tudjuk, hogy hajdúkapitány lett.14

A Felső-Tisza vidékén és a Tiszántúlon létre jövő szabadhajdú csapatok feltehetőleg igen gyorsan úgynevezett szabad zsoldos társaságokba szerveződtek. Ennek közel két évszázados hagyománya volt a Magyar Királyságban, de bevett hadszervezeti forma volt Közép- és Nyugat-Európa szerte.15

11 Papp Klára: Hajdúk története - hajdúk emlékezete. In: Bárány Attila-Papp Klára (szerk.): „Hajdúhagyomány - hajdúk emlékezete” Történeti tanulmányok XXI. Acta Universitatis Debreceniensis Series Historica LXV. Debrecen, 2013. 10-11.

12 Komáromy, 1898. 20-21.; Nyakas 2005. 70-79.

13 A hajdúkapitányok szociális összetételére nézve ld.: Nagy László-Nyakas Mikós: A hajdútisztesség tüköré. Studia Oppidorum Haidonicalium Hajdúböszörmény, 2001.; Nyakas Miklós: Bocskai és a hajdúk. In: Ifj. Barta János-Papp Klára (szerk.): „Nincsen nekönk több hazánk ennél...” Tanulmányok a Bocskai-felkelés történetéhez. Budapest, 2004. 31—46.; Nyakas 2005. 91-111.

14 Tóth Mihály kezdetben Szegeden élt, és a város főbírájává is megválasztották. Vagyonát állattenyésztéssel és kereskedelemmel szerezte, és valószínűleg ekkor került kapcsolatba a hajdúkkal. 1547-ben Debrecenbe költözött, ahol tovább folytatta a marhakereskedelmet, és a városi tanács tagja lett. Az 1551. évi török támadás idején a hajdúk vezérükké választották. Csapatával előbb Lippán, majd Gyulán állomásozott 1554-ben bekövetkezett haláláig. Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció Tanulmányok a korai magyar polgárosodás történetéhez. Budapest, 1995. 175-189.

15 I. (Nagy) Lajos magyar király itáliai háborúiban jelentek meg először a magyarországi származású (Athinai Miklós, Toldy Miklós, Morócz Simon, Horváthy János, Himfy Benedek) zsoldos vállalkozó hadvezérek, akik zsoldos társaságokat alapítottak. Ilyen volt például az 1360 után Itáliában feltűnt „Magna Societas Hungarorum” nevezetű, mintegy háromezer

45