Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682

reseknek szigorúan megtiltották, hogy a halottak közelébe menjenek, és beszéljenek a látottakról. Az egri törökök tettek még egy próbát Hajnácskő alatt, de sikertelenül. A szécsényi és a nógrádi törökök Gács várához vonul­tak, tiz lakost és öt fiúgyermeket rabságba vetettek, három személyt pedig lefejeztek.59 A győzelemről Koháry Imre azonnal leveleket írt a többi bányavidéki helyőrségbe, mint például Besztercebányára is augusztus 22-én J. G. Schultz nevű császári tisztnek is, aki 26-ai válaszlevelében kifejezte örömét a győze­lem felett, és egyben megvilágította Koháry Imre előtt, hogy a törökök ere­detileg Szendrő várának megszerzését tűzték ki célul, de tervükre még idejé­ben fény derült, és így a helyőrség készültségbe került. Tervük kudarcba ful­ladását látva, és hogy sikertelenül ne menjenek vissza helyőrségeikbe, a tö­rökök az ellenkező irányba indultak, hogy rajtaüssenek alattomban Füleken, hátha ott sikerrel járnak.60 Fülek sikeres védelme azon a késő nyáron nagy tetszést aratott a Magyar Királyság északi részén, mint az látszik Borsiczky István besztercebányai ne­mesember és Hont vármegyei tisztviselő következő soraiból is: „...az mina­pi füleki harcnak elment igen a híre, bizony dolog, hogy vitézi módon visel­te magát Nagyságtok...”61 1678 januárjában 120 füleki lovas indult el a várból, hogy a téli élelme­zésüket feljavíthassák. Portya közben, Jászberény mellett ráakadtak 18 gya­logos törökre, akiket megtámadtak: hatot levágtak, tizenkettőt pedig fogság­ba hurcoltak.62 59 MNL-OL P 125. 4731. tekercs. NB 8767. melléklete (Eszterházy Pál nádor iratai) Koháry Imre jelentése az Udvari Haditanácsnak a törökök 1677. augusztus 19-i Fülek alatti portyá­járól; MNL-OL C 1191. tekercs. N2 8305. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars V.), Koháry Imre jelentése az Udvari Haditanácsnak az 1677. augusztus 19-i török támadásról (Keltezet­len levélpiszkozat, de összefüggések alapján 1677. szeptember második felében íródott). 60 MNL-OL C 1057. tekercs. N2 340. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars I.) J. G. Schultz levele Koháry Imrének (Besztercebánya, 1677. augusztus 26.): „...De Turcarum excursione etiam hic iám innotuit, existimo Eosdem fuisse, qui se spe acquirendæ Szendroviæ congre- gaverant, detecta in tempore proditione, spe frustrati aliquid tarnen tentare satagantes Filekinum se evaserunt...” 61 MNL-OL C 771. tekercs. Ns 1344. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars IV.) Borsiczky István levele Koháry Imrének (Besztercebánya, 1677. szeptember 9.) 62 MNL-OL P 125. 4700. tekercs. N2 1212. (Eszterházy Pál nádor iratai), Bélteky Pál levele Esterházy Pálnak (Fülek, 1678. február 1.) 355

Next

/
Oldalképek
Tartalom