Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
CIESIELSKI, TOMASZ: Fortresses on the south-eastern borders of Poland in the 18th century
Ciesielski, Tornász ERŐDÍTMÉNYEK LENGYELORSZÁG DÉL-KELETI HATÁRAIN A 18. SZÁZADBAN A 18. század folyamán a legtöbb Európai ország erődítmények építésével erősítette meg határait, ezek egész rendszereket alkottak. A legjobban kidolgozott erődítményeket erősen militarizált országokban találjuk: Francia- országban, Oroszországban, az Osztrák Birodalomban, Poroszországban, a Német-Alföldön és Savoyában. Voltak olyan országok is, amelyek nem foglakoztak határaik biztosításával, többek között ilyen volt a Lengyel-Litván Nemzetközösség. A 18. század első évtizedeiben a pénzforrások hiánya, valamint az érdektelenség az illetékes hatalom részéről az 1699-1722-ig tartó időszakban a kisebb erődítmények elhagyását eredményezte. Ezeket a 16-17. században építették, és általuk három védelmi vonal alakult ki a Lengyel Köztársaság védelmére. Végül csak három erődítmény maradt a dél-keleti provinciákban (Biala Cerkiew, Okopy Swiçtej Trójcy és Kameniec Podolski). Helyőrség állomásozott bennük, melyet két lovasság biztosított, az úgynevezett „partie”-k, melyek nemcsak Ukrajna és Podolia területét védték, hanem hosszú határvonalukat is. Ezeket az erődöket a 16-17. században emelték, gyenge helyőrséggel, elavult megerősítésekkel és gyenge infrastruktúrával (laktanyák, raktárépületek, fegyvertárak, stb.). Biala Cerkiew és Okopy kis erődítményeiben 127 és 345 közötti létszámú katona állomásozott, körülbelül 10 és 25 közötti ágyúval és mozsárágyúval rendelkeztek. Kamieniec Podolski volt a Lengyel és az Ottomán Birodalom határán a legfontosabb erőd. Itt a helyőrség létszáma 600—750 fő katona között ingadozott, szűkén 118-243 ágyúval és mozsárágyúval meghatározható tűzerővel. Ennek eredményeképp a Lengyel- Litván Nemzetközösségnek nem voltak olyan erődítményei, amelyek megfeleltek volna a 18. századi háborús feltételeknek. Emellé társult egy erős hadsereg hiánya, s emiatt a lengyelekben az az érzés támadt, hogy nem képesek önmaguk védelmére a dél-keleti provinciákban. Ez élesen megmutatkozott az 1734-es és 1792-es eseményekkor, amikoris az oroszoknak nem okozott nehézséget meghódítani Ukrajnát, Podoliát és Volhyniát, és a második felosztási egyezményben annektálni őket. 321
