Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

MORLIN BÁLINT: 16-17. századi hadmérnöki munka egy mai mérnök szemével. A hadmérnöki munka során szerzett tapasztalatok

ismertek voltak nemcsak Európa nyugati részén, de hazánkban is9. Azonban mire egy-egy fogalom általánosan elfogadottá vált, akár évek vagy évtizedek is eltelhettek. Ráadásul a tüzérség igényei szerint kiépített rendszerek - különösen a 15-16. században - robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül, ami egy-egy mester aktív időszakán belül is jelentősen eltérő elvek alkalmazását eredményezhette. Ennek megfelelően egységes kifejezések nem alakulhattak ki, sőt, még az egyes nyelveken is különböző nevet kapott ugyanaz a mű. Például a bástyát Ottavio Baldigara német nyelvű irataiban Pástéin néven, ugyanakkor az érsekújvári, egri, kállói (olasz nyelvű) alaprajzokon beluardonak10 11, Speckle pedig német nyelvű művében Bollweknek11 nevezi. Különösen érdekes, hogy a baluardo és a Bollwek kifejezést is alkalmazták korábbi erődelemek megnevezésénél, melyek ráadásul egymástól is különböztek, bár feladatkörük átfedte egymást.

Ezeknél sokkal jelentősebb, több zavart okozó probléma az azonos néven nevezett, de eltérő feladatú és célú művek, mint például a ma általában rondellának nevezett erődelemek kérdésköre. A mai szakirodalomban rondellának nevezzük a budai várban a déli Nagyrondellát (vagy pl. a döbrön- tei rondellát), a tatai rondellát és a soproni városfalra épített, ugyancsak kerek védművet. Semmiképpen sem jogos, ha egyazon csoportba erőltetjük be őket, hiszen más a feladatuk: a budai rondella lőrései viszonylag alacsonyan helyezkednek el, ami az előterep pásztázását csekély függőleges lőámyék- kal tette lehetővé, hogy a közeljutott ellenséget is támadhassák, felette gyalogsági állások vannak. Természetesen ez a megoldás a tüzérséget alig védte, amennyiben az ostromlók tüzérsége már eléggé pontos volt, hogy közvetlenül belőjön a lőrésen. Tatán, a „rondellán” nincsenek pásztázó lőrések, csak a szomszédos kötőgátakat fedező oldalazó ágyúállásokat találhatjuk meg. Pásztázó tüzet csak a védmű tetején esetleg elhelyezhető ágyúkkal lehetett lőni, ezek magasságuk miatt védettek, hiszen a támadó csak a csőtorkolatot láthatja, azt is csak lövés előtt, de a falazat alját (az árkot) csak a szomszédos művekről lehet fedezni (ha vannak). Ugyancsak nincs lehetőség Sopronban sem a védmű aljának fedezésére, ehhez más módszerekre

9 Domokos Görgy-Hausner Gábor-Veszprémy László: Hadtudományi nyomtatványok régi könyvjegyzékeinkben. Magyar könyvszemle (1997) 113. 33-57.

10 Domokos 2000.

11 Speckle 1589; 1712

165