Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
G. ETÉNYI NÓRA: Tradíció és aktualitás a 17. század végi várostromok nyilvánosságában
figurák is leegyszerűsítettek, azt közvetítve széles társadalmi rétegek felé, hogy már nem jelent a korábbi mértékben jelentős veszélyt az Oszmán Birodalom, a török elleni háború jelentősége is csökkent. Hivatalos hivatalnoki összegzés A 17. század végén a nyomtatványokból kibontakozó tradíciónak azonban látványosan megváltozott a politikai jelentése és jelentősége. Az ország történelméről, fontosabb városainak földrajzi fekvéséről, gazdasági adottságairól meglévő tradicionális ismeretekre hadi és politikai krízisek kapcsán érdemi, új információk épültek, melyek egy következő konfliktus idején már örökített ismeretként jelentek meg. Az országkép nem statikus, a tradíció legitimál, de az új érdekeknek megfelelően modernizálódott, szakszerűbbé és hitelesebbé vált a kép, melynek megalkotásában a 17. század végén már az államelméleti érvek domináltak. 1688 elején jelent meg Bécsben Johann van Ghelen, akkor még egyetemi kiadónál az „ Ungarische und Wienerische Staats Registratur ” című kiadvány, mely az 1687. év eseményeit összegezte majd kétszáz oldalban diári- umszerűen.67 A szerző, Bemard Joseph Lidi a császári apparátus tagjaként, az általa birtokolt hivatalos információk alapján írta meg az 1687. év történetét. Ennek a kissé száraz, s nem mindig lényeglátó „hivatali krónikának” az a forrásértéke, hogy a szerző az állam működése szempontjából közelítette színtéren. „Türckische vor Wien gehaltene Badestube. Die von Ihrer Käyserl Majestät, König auss Pohlen, Chur-Fürsten auss Bayern und Sachsen und andern hohen Reichs- Ständen vor Wien wolzubereitete Türckische Badstube 1683.” Witzmann 1983. 10-11. 67 App.H. 1308. (AUB 02. IV. 13. 4. 95.) „Ungarische und Wienerische Kriegs und Staats Registratur, Das ist Richtige und glaubhafte Erzehlung der denckwürdigsten Geschichten, welche in dem Königreich Ungarn, Dalmatien, Sclavonien, und in der Kays. Haupt. Und Residenz Statt Wienn, von Tag zu Tag durch das 1687. Sten Jahr sich zugtergaen, neben einer aussführlichen beygesezten Beschreibung der vomehmstenn Vestungen und Oerter dieses Königreiches, so Theil in diesen Jahr von denen Siegreichen Kaeyserischen, als Venetianischen Kriegs-Waffen, balegert oder endlich auch glücklich erobert worden. Registriret Durch B.I. L. Caesarum Notarium Publicum, Als Joseph der Sechs und Vierzigste Pannonische König in Pressburg an neuenten Xber glücklich gekrönet war. Gedruckt zu Wienn in Oeseterreich, bey Johann van Ghelen der Löbl. Universitaet Buchtruckern.” (továbbiakban: App.H.1308. Staats Registratur) 115