Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

HORN ILDIKÓ: A tanítvány búcsúja Várkonyi Ágnes ravatalánál

A korkülönbség a Tanárnőt sosem aggasztotta, mert azt vallotta, hogy „ami valójában a tudomány mélyén rejlik az az elemi kíváncsiság, és ez soha nem fiatal és soha nem vén, s ebben nincs generációs különbség.” O maga örökifjú volt. Mindig azt mondta, mentálisan 25 évesnek érzi magát, s nem szeretne más lenni, mint szabad diák. Szerette és tisztelte a fiatalokat. Persze időnként ő is dohogott, hogy egyre képzetlenebbek és műveletlenebbek, de mégis, mindig csak egyetlen képet társított hozzájuk, a 17. századi ének kezdő szavait: „ifjúság, mint sólyommadár” -sa friss gondolkodást, a merészséget, a szabadságot és lendületet értette alatta. Az élete egyik nagy ajándékának tekintette az ifjabb generációkkal való kapcsolatát.

A tanítványait és fiatal pályatársait viszont az ő töretlen frissessége és lelkesedése nyűgözte le. Élete utolsó pillanatáig tele volt tervekkel. Nyitott maradt az új emberekre és irányzatokra, más tudományok eredményeire, a legújabb technikai csodákra.

A történelmen kívül is rengeteget tanultunk tőle. A tudományos munkát úgy fogta fel, mintha egy hatalmas, közös asztalra hordanánk a kutatásaink gyümölcsét, amelyben mindenki kedvére gyönyörködhet, s amelyből bárki szabadon vehet. Minket is arra tanított, hogy nem az számít, milyen út visz oda, és mekkora a tolongás, hanem kizárólag az, hogy mennyit és mit teszünk le erre az asztalra. S persze az is, hogy innen mennyit és hová hordunk majd szét. Az ő esetében ez a kör rendkívül széles volt. Nem állt meg a tanítványainál. Sokan érezték úgy, akik szakmai tanácsot kértek tőle, hogy végül a vártnál sokkal többet kaptak és tudták, a továbbiakban is bármikor számíthatnak a segítségére és figyelmére. Nemcsak egyes embereknek segített, hanem határon innen s túl, felkarolt minden tudományos műhelyt, ahol értelmes munka folyt. Nem csupán egy több generációt felölelő iskolát teremtett meg, hanem egy sokszínű és szerteágazó tudományos közeget hozott létre.

Nehezen értettük meg, hogy miért akar mindenhol ott lenni, hogy 80 fölött, miért nem osztja be jobban az erejét. Csak mostanra vált világossá, hogy számára a tudomány művelése és terjesztése nem hivatást és kötelességet jelentett, de nem is örök játékként élte meg, hanem a létformája volt: olyan természetes és elengedhetetlen, mint maga a lélegzés.

Sokszor beszélt a generációk közti párbeszéd jelentőségéről. Nagyon fontosnak tartotta a folytathatóságot, az eredmények továbbépítését. Azt, hogy az általa nyitott utakon a fiatalabb generációk menjenek tovább. Akkor is, ha végül majd más irányba térnek, mint ahogy ő azt eredetileg elképzelte.

10