Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)

BAGI ZOLTÁN: Eger kuruc ostromai és kapitulációja 1703-1705

a város feladása után kuruc fogságba került.22 A helyébe lépő személyt azonban úgy tűnik 1703 júliusáig nem találták meg, a vár ügyeit az Udvari Haditanács protokollumainak bejegyzése szerint egy bizonyos Christian Gabriel Schweidler hadnagy felügyelte.23 Igaz, jelölt akadt a posztra: 1703 februárjában Streifort nagyváradi parancsnok az ott szolgáló báró Johann Stephan von Becker őrnagyot javasolta az egri vár élére, ám ez nem való­sult meg.24 Négy hónappal később már Pfeffershoven tett javaslatot a poszt betöltésére, az ő választása Henrik Mohr kapitányra esett25 - és az Udvari Haditanács már július 12-i bejegyzéssel el is fogadta a budai vár- parancsnok javaslatát.26 Szeptemberben immáron ő fordult Pfeffershoven- hez azzal a kéréssel, hogy a falak kijavításához szerezzék meg az egri püspök anyagi támogatását.27 Mohr azonban csak október közepéig maradt a vár parancsnoka, ugyanis október 3-án az Udvari Haditanács a növekvő kuruc veszély miatt úgy határozott, hogy a Heister gyalogezred28 volt őr­nagyát, gróf Ferdinand von Zinzendorfot, alezredesi beosztásban Eger parancsnokává nevezi ki.29 Az újdonsült tisztségviselő kalandos úton, a kuruc csapatok között parasztruhába öltözve jutott el állomáshelyére 1703. 22 Oross 201 la. 236.; A Magyar Királyságban szolgált ír katonaságról: Oross András: ír ezredek Magyarországon. Adalékok az állandó hadsereg téli beszállásolási gyakorlatához az 1690-es években. Hadtörténelmi Közlemények 124 (2011: 2. sz.) 117-144.; Buttler és családjára vonatkozó adatok: Czigány István: Reform vagy kudarc? Kísérletek a magyarországi katonaság beillesztésére a Habsburg Birodalom haderejébe 1600-1700. 99.; Oross 2011a. passim.; Oross 2011b. 120,132.Edward Wilsonra adatok: Heckenast 2005. 457-458.; Mészáros Kálmán: Egy fogolynévsor a Rákóczi-szabadságharcból 1705. febmár 4. Hadtörténelmi Közlemények 118 (2005: 3.sz.) 811-834. 813, 821, 825.; Oross 2011b. 132, 136. 23 ÖStA KAHKR Prot. Exp. Band 418. 1703 Juni fol.: 468v.; ÖStA KAHKR Prot. Exp. Band 418. 1703 Juni No. 123. fol.: 488v. 24 ÖStA KAHKR Prot. Exp. Band 418. 1703 Februar No. 68. fol.: 142v.; Beckerről még: Heckenast 2005. 52. 25 ÖStA KAHKR Prot. Exp. Band 418. 1703 Juli No. 395. fol.: 604v. 26 ÖStA KAHKR Prot. Registratur (Reg.) Band 420. 1703 Juli 12. No. 249. fol.: 485r. 27 ÖStA KAHKR Prot. Exp. Band419. 1703 September No. 134. fol.: 814v. 28 A Heister ezredről: Alphons Freihherr von Wrede: Geschichte der K. und K. Wehrmacht. Band II. Wien 1898. 206. 29 ÖStA KAHKR Prot. Reg. Band 421. 1703 Oktober 3. No. 72. fol.: 854v.; Mohr leváltásáról: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Band 419. 1703 Oktober No. 363. fol.: 987v. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom