Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)

ÖSSZEGZÉS

lános szegénységgel magyarázták. A dolgozatban használt újabb adatok árnyalják ezt a képet. Egyrészt a XVIII. század első felében is volt egy olyan paraszti réteg, amely a háborús időszak gabona konjuktúrájából is hasznot húzott. Nekik a Mária Terézia-féle úrbérrendezés - a többséggel ellentétben - nem előnyt, hanem a legtöbb esetben inkább hátrányt jelentett.

Az egyes évtizedekben meglévő árak összehasonlító elemzése - összevetése az adott korszakban használt bútorok árával - is azt erősítette, hogy önmagában a szegénység nem lehet magyarázat, csak legfeljebb a parasztság egy, időszakonként változó arányú rétegénél. A mindennapi használati cikkek, élelmiszerek vagy éppen a viselet házilag elő nem állítható reprezentatív darabjainak áraihoz képest a bútorok egyáltalán nem tűntek elérhetetlennek. Alig volt például olyan népi bútordarab a vizsgált területről származó limitációk szerint, melynek ára a ciffaszűr árát meghaladta volna.

A gazdálkodás, a piaci árviszonyok vizsgálata mellett csak a paraszti szemléletmód, a korszakban jellemző gondolkodásmód adhatott elfogadható magyarázatot az életmód korszakonkénti sajátosságaira. A parasztság minden rétegének életében a munka volt a meghatározó: A földdel rendelkezőknél a gazdálkodás, a változó méretű termőterület minél hatékonyabb művelése, a föld nélkülieknél a bérmunka különböző formái. Bérmunkát a kisebb földterülettel bíró parasztság is végzett, jövedelmei kiegészítésére. A gazdasági építmények alapterülete a lakóépületének gyakran 4-6 szorosa is volt. Ez az arány a vizsgált terület déli peremén ugyan kisebb - hiszen az Al- földön nem építettek csűröket -, de itt is meghaladta a lakóépület területét. A természeti környezet kínálta alapanyagokból készült lakóházak nagyobbra építése a népes családok számára kevésbé volt fontos, mint a megfelelő méretű gazdasági építmény, ami a család megélhetéséhez közvetlenül is hozzájárult. A paraszti szemléletet a fenti arány is jól mutatja.

Az emberi tevékenységnek csak kisebb része kötődött a lakóházhoz. A családtagok egy része nem is itt aludt. A házban végzett munkákhoz pedig - mint a sütés-főzés, télen a szövés-fonás stb. - elegendőnek tartották ezt az alapterületet. Az étkezés sem folyt rendszeresen a házban, jó időben asztalszéken az udvaron, munkaidőben a mezőn táplálkoztak. A családtagoknak kevés ruhájuk volt, ami a tárolóbútorok alacsony számát magyarázza. Ezekbe főként az ünnepi/templomi viselet került, melyből jó esetben egy rend volt mindenkinek. A lakáskultúra átalakulása egyúttal a paraszti szemlélet- mód megváltozását is jelentette a XIX. században. Ez azonban nem azt jelentette, hogy nem kerültek be a reprezentatív darabok a népi lakóházakba a

154