Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

R. VÁRKONYI ÁGNES: Végvár és mentalitás a végvártörténeti műhely negyedszázados története tükrében

Végvár és mentalitás, vagyis végvár és a falak között, és a falak mögött élők gondolkozásmódja, kortársaik véleménye mint történeti téma, nem új. Mivel nemcsak az a fontos, ami történt, hanem az is, ahogy az emberek átélték azt, kérdés az, hogyan élte meg léthelyzetét a védelmi rendszer megalakulásával együtt létrejött új társadalmi réteg, a végvárakban szolgáló mintegy 14-18 ezer főnyi hivatásos katona, a vitézlő rend és a végvárrendszert fenntartó, a fegyvert viselőket ellátó kör s a társadalom. Hogyan fogalmazta meg a végvári kapitány, vagy az egyszerű vitéz önmaga jelentőségét, élete, szolgálata értelmét? Vajon egyéni véleményről vagy társadalmi elvárásról van szó? Kevés biztos támpontunk van a végvári katonaság, a tisztikar, a kiszolgáló személyzet írástudásáról, olvasási kultúrájáról. A katonafolyamodványokat többnyire seregdeákok írták, és tudjuk, hogy a múlt emberei kialakult gondolatformákban, toposzokban fejezték ki önmagukat.

Történetileg sokat változó korszak, alakuló, rendkívül összetett társadalom! Stabilitással kevéssé számolhatunk. A 16-18. század folyamán legalább három politikai rendszer, élethelyzet stílus, kifejezési forma, és ennek megfelelően élet- felfogás követte egymást: a reneszánsz, a barokk, és a korai felvilágosodás. Miközben lezajlik a világképváltás, átrendeződnek a hatalmi viszonyok, átalakul a társadalom, a végvárrendszert sorozatos veszteségek érik, a sort Várad (1660), Érsekújvár (1663) és Fülek (1681) elvesztése zárja le, és változik a védősereg és a falak védelmében élő lakosság léthelyzete. A határon élők sokféle módon érintkeznek az ellenfél, az oszmánok kultúrájával: harc közben, tárgyalásokon, kereskedés alkalmával szavakat vesznek át, és dallamokat cserélnek.

A 16. században Mohács és következményei feldolgozására a túlélőknek a reneszánsz és a reformáció nyújtott eszmei segítséget. A társadalom és a várvédő katonák érzelmeit a humanista értelmiség és a prédikátorok fogalmazták meg. Számoltak a realitással, de ugyanakkor megőrizték az ország egységének gondolatát. Leonhardus Uncius, a Paduában tanuló evangélikus szász diák 1578-ban írja Gálffy János erdélyi tanácsúinak Magyarország történetéről írt verse ajánlásában „Egyedül az fájdalmas, hogy ez a mi hatalmas országunk olyan kicsivé zsugorodott össze, hogy a régi Magyarországnak jóformán csak a rojtja maradt meg a keresztények birtokában. De még ebben a szűk országrészben sem adjuk meg magunkat.”5 A század folyamán sokfé5 Csonka Ferenc fordítása. In: Janus Pannonius Magyarországi humanisták. Válogatta ,a szöveget gondozta: Klaniczay Tibor. Bp. 1982, 791.

10