Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)

VÉGVÁR ÉS KULTÚRA A 16. SZÁZADBAN - CSIFFÁRY GERGELY: A történelmi valóság Tinódi Varkocs Tamásról írt énekében

vár 1543-ban annak a Losonczy Istvánnak a birtokában volt, aki 1552-ben Temesvár védelménél halt hősi halált. Még ebben az évben Losonczy mene­déket nyújtott rokonának, a hírhedt Móré Lászlónak Nána falai között. Istvánffy Miklós szerint Móré árulása folytán a nánai vár 1543-ban a török támadásának esett áldozatául. A török támadásnak az volt az oka, hogy Móré tudomására jutott, miszerint Báli budai pasa nagyösszegű pénzt és egyéb ér­tékeket indított útnak Konstantinápoly felé abban az évben. E hírt megsze­rezve katonáival egy rajtaütés során ezeket a javakat elrabolta. Nána várának megvédéséhez Móré érezve a veszélyt, hogy a török elfoglalja a várat, ezért megpróbált segítséget kérni a rokonától, Losonczy Istvántól, Ország László nagybirtokostól és Varkocs egri kapitánytól.24 Bár Móré, akkor I. Ferdinánd király pártján állt25 Varkocs józan ítélőképességét bizonyítja, hogy megta­gadta a katonai segítség nyújtást. A Mátra térségében létező kisebb várak (Debrő, Márkáz, Hasznos, Orosz­lánkő, Agasvár stb.) sorsát megpecsételte Hatvan várának eleste. Már 1536-ban Mohamed szendrői bég megtámadta Hatvant, de nem tudta bevenni. A hatva­ni erősségben 1537-ből ismerjük Nagy Ambrus vámagy nevét.26 1544 májusá­ban a török megjelenésekor a hatvani őrség katonái felgyújtották a földsánc­okkal és palánkokkal erősített, egyébként gyenge várat, s ők maguk Varkocs Tamáshoz, az egri várba menekültek.27 A hatvani vár kapitányai, Danes Amb­rus és testvére, Pál voltak. Tinódi azt írta a Varkocsról szóló históriás éneké­nek 133. sorában, hogy az őrség parancsnoka Danes Pál volt.28 Az elfoglalt erődöt egy Deli Kurt nevű török nyomban kijavíttatta, amelyről szintén Tinó­di tudósít.29 Hatvan várának török őrsége rövidesen valósággal réme lett a kör­nyéknek, amikor Deli Kürtőt Véli bég váltotta fel parancsnokként.30 Miközben folyik az egri vár előbb említett nagyarányú átépítése a török martalócok rabló tevékenysége szinte minden napos az egri vár körül és an­nak tágabb térségében, miáltal a hódoltság határait egyre kijjebb tolják. Oláh Miklós egri püspök írta abban az időben Bécsből Pekry Lajosnak, hogy 1545 24 Budai Ferenc: Magyar Ország polgári históriájára való lexicon a XVI. század végéig. II. Nagyvárad, 1805. 713. 25 Borovszky Samu (szerk.): Szabolcs vármegye. Bp., 1900. 509. 26 Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története. Sopron, 1940. 9. 27 Borovszky Samu: Heves vármegye. Bp., 1909. a. 493. 28 Tinódi Sebestyén, 1984.484. 29 Tinódi Sebestyén, 1984.484. 30 Borovszky Samu, 1909. a. 493. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom