Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)
KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - BARTÓK BÉLA: Hatvanasok Hatvanban - A cs. és kir. 60. gyalogezred hagyományainak ápolása Egerben
maztak egy hódoló üzenetet a következő tartalommal: „Büszke örömünkre szolgál vezérkari főnökké történt kinevezése és hívséges bizalommal tölt el Hazánk jövőjének szilárd alakulása iránt. Régi 60-as bajtársai és katonái lelkesülten köszöntik, és Isten áldását kérik munkájára. ”36 Ez a látszólag rövid, néhány mondatos távirat sokkal többet mond el a 60-as Bajtársi Szövetség működéséről, mint gondolnánk. Először is: hogyan működött az egyesület adminisztrációja? A helyi vezetés tudomást szerzett egy eseményről, amelyre- úgy érezték, hogy azonnal - reagálni kellett. A főtitkár és közeli ismerősei- biztosak lehetünk benne, hogy túlnyomórészt régi tisztek voltak - hamarosan megbeszélték, hogy mi a teendő és azonnal cselekedtek, úgyis mondhatnánk: katonás határozottsággal és bátorsággal. A probléma csak az, hogy igen messzemenő következtetéseket lehet levonni ebből a jelentéktelen epizódból. Úgy tűnik, hogy a szövetség nem túl demokratikusan működött, de ha belátjuk, hogy ez egy félkatonai szervezetnél lehetetlen és a korabeli Magyarországot sem a klasszikus demokratikus elvek alapján kormányozták, azt mondhatjuk, ez az eljárás 1938-ban teljesen természetes volt. Az is elfogadható, hogy az ilyen veteránszervezetek társadalmi szervezetre utaló jellemzőik ellenére sem civil egyesületek, hanem mindig és mindenhol az aktuális kormány és a hadsereg szövetségesei. A második probléma a vezetők és a vezetettek viszonyára vonatkozik, hisz a táviratban az is benn áll, hogy a katonái is örömmel köszöntik az új vezérkari főnököt és nehéz elhinni, hogy néhány helyben lakó egykori altiszten kívül bármelyik öregedő közvitéz ilyen rövid idő alatt ki tudta volna fejezni lelkesedését volt parancsnokainak. Bár ez az ellentmondás is feloldható, mert Subik atya is azt mondta, hogy egységre van szükség, tehát amit a volt tisztek tettek, az egyben a legénység érzését és gondolatait is kifejezte. Vajon elgondolkodott-e azonban valamelyik tiszt azon, hogy a volt katonáinak - többségükben falusi parasztembereknek - milyen véleménye lehet a közös bakákat érintő kérdésekről? Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy 1938-ban ez az empátia még nagyon ritka jelenség lehetett, de ez nemcsak a tisztek és a legénység kapcsolatára vallott, hanem kifejezte az egész korabeli magyar társadalom autoriter és antidemokratikus jellegét. A tisztek és a katonák viszonyában olyan paternalista kapcsolat volt, mint a földbirtokosok és a parasztság között. Ha elfogadjuk, hogy a 36 Uo. 2. 195
