Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)

VÉGVÁR ÉS KULTÚRA A 16. SZÁZADBAN - BAGI ZOLTÁN PÉTER: Vázlat a császári haderő élelemellátásáról a tizenöt éves háború időszakában

A hadsereg ellátásának a szempontjából kulcskérdésnek számított, hogy a főélésmester által összegyűjtött gabona, kenyér, takarmány, bor és sör el­jusson a hadszíntérre. Ez a szárazföldön és vízi úton is megtörténhetett. A sereg málháinak, a hadianyagnak és az élelemnek a szállításáért, valamint a folyamatos utánpótlás megszervezéséért főszekerészmestert (General Obrist- Wagenmeister) neveztek ki minden hadjáratra.24 Az élelem táborba juttatása két módon történhetett. Egyrészt leginkább az alattvalók szekereit vették erre a célra igénybe. Geizkofler 1598. augusztus 18-án kelt jelentésé­ben például azt írta, hogy Adolf von Schwarzenberg seregének élelemellátá­sához legkevesebb 800 szekér szükséges, amelyet a következőképpen terve­zett összegyűjteni: 350 a kismartoni és fraknói uradalomból, 200 a magyar­óvári uradalomból, a többit pedig a környező városokból és uradalmakból.25 A fogatok kiállítása élelem és takarmány szállítására nem csupán a magyar városokat és falvakat sújtotta. II. Rudolf 1601. október 21-én kelt pátensé­ben Felső- és Alsó-Ausztria alattvalóitól kérte fogatok kiállítását a nagy szükségben lévő, Székesfehérvár alatt táborozó császári hadsereg ellátásá­hoz, mivel a magyar területen igen nagy hiány volt szállítóeszközökben. A Duna hajózását pedig lehetetlenné tette a folyó áradása.26 A több tízezer fős hadseregek nagy mennyiségű utánpótlását a korszakban csak a folyami szállítás révén lehetett megoldani maradéktalanul. Amennyi­ben eltávolodtak csapatok ettől a köldökzsinórtól, törvényszerűen felerősödtek ellátási nehézségeik: 1596-ban Hatvan ostrománál a császári hadseregnek súlyos kenyér és vízhiánnyal kellett szembenézni, amely olyan méreteket öl­tött Ortelius szerint, hogy a szegény katonák a nélkülözéstől, a forróságtól és a kimerítő munkától elcsigázva összerogytak a sáncokban és ott meg is hal­tak.27 A Miksa főherceg vezette sereg megpróbáltatásai azonban ezzel nem értek végett. Hatvan bevétele után a haderő Váchoz húzódott, hogy nehogy éle­lem utánpótlásától elvágja a magyar hadszíntérre érkezett oszmán fősereg. Az 24 A szekerek vonulási rendjére vonatkozó pontok: Fronsperger 1573. XIXr.-XXIIIv. 25 Zacharias Geizkofler jelentése Mátyás főhercegnek, 1598. augusztus 18. ÖStA KA AFA 1598/8/10. 26 Fogatok kiállítása Alsó- és Felső-Ausztriában a Székesfehérvár alatt táborozó császári had­sereg élelmiszerellátásához. HHStA MEA MPP 2. konv. Föl. 178r-v. 27 Ortelius Augustinus, Hyeronimus: Chronologia oder Historische Beschreibung aller Kriegsempörungen und Belagerungen in Ungarn auch in Siebenbürgen von 1395. Nürn­berg, 1602. Reprint: Pytheas Kiadó 2002. 112. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom