Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig - Studia Agriensia 25. (Eger, 2006)
Az üveggyártó ipar emlékei a Pannon térségben
niuk kellett Egyiptomból, Szíriából.73 Az egyre szaporodó üvegolvasztók munkájához helybeli nyersanyagra is szükség volt, s ezért azután az időszámítás utáni I. század második felében már alkalmazták a káliüveg készítéséhez szükséges hamuzsírt is, s e tényt egy korabeli forrás igazolja. Az időszámítás utáni 64-ben Pedaniosz Dioszkiridész megemlíti az üveggyártáshoz használt szilárd szódát, ismeri a realgár nevű arzénszulfidot, ezt az arzén és kéntartalmú ásványt, és egy fahamuból kilúgozható vízben oldódó anyagról, az oldott hamuzsír használatáról tudósít.74 A hamuzsírkészítés és felhasználás ismerete rohamosan terjed, s a Római Birodalom tartományai közül a szárazföld belsejében lévő provinciák (Gallia, Germánia, majd Pannónia) már ezt fogják használni. Ez azért fontos, mert a nyugat-római birodalom 476-ban történt összeomlása után, az antik világ örökségeként a születő európai államok egyaránt ismerik a szódából készült nátronüveg, és a hamuzsírból előállított káliüveg gyártását. Ezért a tengerparti országokban a szóda használatára alapozódik a későbbi üveggyártás, viszont a kontinens belsejében kizárólag a hamuzsírt fogják alkalmazni. Mind több adat utal arra, hogy a római fennhatóság megszűnése után nincs diszkontinuitás az egykori Pannóna területén. A Nyugatrómai Birodalom bukása után (476) az egykori Pannóniában továbbélő, maradék keresztény közösségek is tengették életüket, így például a Balaton mellett (Fenékpusztán és másutt), továbbá keleten, főleg Erdélyben ott maradtak a gepidák. Velük még a X. századi bizánci forrásokban is találkozni. Hasonlóképpen nem tűnhetett el a nagyszámú szarmata őslakosság sem. A pannóniai régészeti kutatások is azt bizonyítják, hogy a római őslakosság sok mindent átmentett létezésével a Róma bukását követő évszázadokra, sőt még későbbre is. Fennmaradtak kis kőtemplomaik az avar korban, s azok eredeti céljaikat szolgálták, még akkor is, amikor a pogány szlávok és a „ bálványimádó ” avarok voltak a terület urai. Feltehetően még az ókorban meghonosított szőlőt is termesztették a római utódok, mert miseborra szükség volt. Nem tűntek el teljesen városi közösségeik sem. így például Sopianaeban is megmaradtak „túlélő csoportjaik”, akik a települést a késői római időkben Quinque Ecclesiae néven emlegették, s utóbb a szlávok nyelvén az „ Öt templom városa ”, az első szó szláv fordítása alapján (Pet’~Pécs) nevet kapta. 74 PATURI, Robert Felix 1991. 70. 73 PATURI, Robert Felix 1991. 65. 38
