Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig - Studia Agriensia 25. (Eger, 2006)
Függelék - Szakkifejezések magyarázata
ták, s a színpompás szeleteket a folyékony üvegmasszába keverték, s ebből fújták, alakították ki az edényt. Muszkovit Az átlátszó csillámlemez neve a A csillámból készült üvegpótló időtállóbb volt, mint a Máriaüveg, mert kevésbé gyorsan vált átláthatatlanná, mint a gipszből készült lemez. A gyáriparban kemenceajtók készítésénél használták a XX. század első felében átlátszósága és repedés-, hőellenálló képessége miatt. Ólomkristály üveg Antonio Neri 1612-ben leírja az általa már ismert ~et. Ennél az üvegben általában jelen lévő kalciumot jórészt báriummal, cinkkel és ólommal, a nátriumot részben káliummal helyettesítik. Ez az üveg az előfutára volt az 1674-ben, az angol George Ravenscroflf által feltalált optikai ólomüvegnek. Hátránya az, hogy a ~ nem időtálló típusú üveg, mivel az üvegben lévő feszültségek hatására idővel kagylósán törik. Ólomüveg Az ~ átlátszó ragyogása a hegyikristállyal vetekszik, emellett könnyen olvad, s hívással, csiszolással vagy véséssel jól munkálható. Az angol ~ 1635-ben született, amikor az angliai üveghutákban bevezették a kőszéntüzelést. Azért, hogy a fűtés során ne kerülhessen korom az anyagba, zárt tégelyekben olvasztották, s hogy kedvezőbb legyen az olvadás, ólmot kevertek a masszába, a végeredmény az ~. Az -bői készült serleg könnyű koccintásra dallamos, ezüstösen csengő hangot ad. Ezt a találmányt a kontinensen csak egy évszázaddal később kezdték gyártani. Opaküveg Az átlátszatlan üveg elnevezése, viszont félrevezető a Magyar- országon az - elnevezésére használt üvegpaszta név. Az — nem paszta, azaz nem kenhető, hanem kompozit-szerkezetű anyag, amely üvegszerű alapanyagból és a benne többé-kevésbé elosztó kristályos szerkezetű szemcsékből áll. Opalescens üveg Az - vagy opalizáló üveg kifejezés nem egyértelmű, általában egy, az irizáló üveghez közel álló, az opál féldrágakőre emlékeztető üvegfajta megnevezésére használják. Az opalizálás hőkezeléssel és vegyi úton érhető el. A hőkezelés során az üvegtárgyat vagy annak egy részét erős, sűrített levegő sugárral hirtelen lehűtik, majd újból felmelegítik. A másik eljáráskor a kezdő üveghólyagot csonthamut és arzént tartalmazó réteggel borítják, vagy eredetileg ilyen masz- szából formálják, amely az ismételt felhevítés során válik opalizáló- vá. Az — zöld, rózsaszín, sárga és kék alapszínben készül. 317