Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - KENYERES ISTVÁN: Az egri várbirtok igazgatása a 16. században
A szintén Baranya megyei származású Zárkándy Pál 1555 és 1558 között volt a vár prefektusa. Zárkándy-ról tudható, hogy írástudatlan volt (szemben pl. Bornemisszával) és emiatt kérte a felmentését már fél évvel kinevezése után. Felesége, Nyáry Krisztina révén egy Mohács után felemelkedett főnemesi családba sikerült beházasodnia. A püspöki birtoklás idejéből kiemelhető még Zeleméry László személye is. Zeleméri a Szabolcs megyéből származó, de Zemplénben is birtokos Zeleméri Kamarás családból származott, amely család rokonságban állt a Dobókkal és a Lorántífy-akkal. Zeleméry László 1558-ban váltja Zárkándy-t hivatalában és személyében a kora újkori birtokigazgatás egyik szakemberét ismerhetjük meg, aki komoly hivatali pályát futott be. Pályafutását nagy mértékben előmozdította, hogy Dobó István unokaöccse (Dobó Anna, István húgának a fia) volt. Egri állásából Verancsics püspök alig másfél év után bocsátotta el, mivel „nem használhatta”. Ez az adat némileg ellentmond Zeleméry későbbi pályájáról való ismereteinkkel. Egerből való elbocsátása után ugyan még a Dobó által birtokolt Végles várnagyaként és prefektusaként szerepel, majd 1574-ben elnyerte az egyik legmagasabb magyarországi uradalmi állást: az esztergomi érseki birtokok adminisztrátora lett. A Magyar Kamara igen jó véleményt adott róla kinevezése előtt: nemes, hűséges személy, aki katonai és gazdasági tapasztalatokkal is rendelkezik. Ezt az állását 1586-ig, tehát több mint 12 évig töltötte be, amikor is öregségére való tekintettel mondott le hivataláról. (Bátyja egyébként Dobó mellett szolgált annak erdélyi vajdasága idején, majd Szatmár várának udvarbírája lett.) A püspöki udvarbírákat Pilinyi Bálint zárta. A Nógrád megyei Pilinyi (Pelinyi)95 család több tagja is részt vett Eger igazgatásában: Pilinyi Gábor 1554. július - 1558. febmár 28. között királyi ellenőrként, majd 1562-63-ban pedig püspöki számvevőként működött Egerben. Pilinyi István 1554. augusztus 16. - 1555. augusztus 15. között az aludvarbíró posztját töltötte be, aki 1553-ban Borsod vármegye, majd 1559-ben Gömör megye dikátora volt. Pilinyi Bálint 1562. január 1. - 1563. július 31. között volt Eger prefektusa. Előéletéről annyi tudható, hogy 1552 előtt Buják várának vámagya és udvar95 Az Egerben szereplő Pilinyiek nevüket sokszor „de Pelyn” alakban is írták, azonban a család a Nógrád megyei Pilinyről kapta nevét, amelyet már 1448-tól bitokolt és a család a 16. században leginkább a Pilinyi alakot használta. A helység névváltozatai között a középkorban előfordul a Pelény, Pelin alak is, ez magyarázza a család nevének esetenkénti eltérő írásmódjait. 80