Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - KENYERES ISTVÁN: Az egri várbirtok igazgatása a 16. században
sági ügyeinek intézésébe, szerepe csupán az udvarbíró számadásainak felülvizsgálatára szorítkozhatott. A kamarai illetékesség visszaszorulását jelzi az a tény is, hogy az instrukciót nem a Szepesi Kamara, hanem az uralkodó nevében Ernő főherceg bocsátotta ki. Bódy utasításából érdemes kiemelnünk, hogy számadásait legalább havonta be kellett mutatnia a kapitánynak, míg a Szepesi Kamarának csak negyedévente kellett beadnia, a teljes és részletes éves számadásait a kapitánynak volt köteles benyújtania, a kamarának csak kivonatot kellett küldenie [2-3. pont]. Az év végi teljes számadásokat a kapitánynak kellett hitelesíteni. Igen szigorú rendelkezést szabtak a számadások benyújtásának határidejét illetően: ha az udvarbíró 2-3 hónapot késne a számadás benyújtásával, akkor éves fizetését megvonják tőle, ha pedig még többet késne, akkor hivatalvesztéssel büntetik, és le is tartóztathatják. Amennyiben valamilyen hiány miatt jogosan elmarasztalnák és nem tudná vagy akarná azt kifizetni, a nemesi kiváltságait figyelmen kívül hagyva fogságra vethették és javaiból kellett a károkat megtérítenie [9. pont]. Ami Bódy gazdaságirányítási tevékenységét illeti, az instrukció meghagyta, hogy az egri káptalan és az officiálisok által jogtalanul gyakorolt borkiméréseket a vár számára foglalja vissza. Meghagyták, hogy az eladományozott (!) officiolátusokat szerezze vissza a vár számára. Gazdálkodási rendelkezéseket is tartalmazott az instrukció, előírták Bódy részére, hogy foglalkozzon alkalmas helyeken a majorsági földműveléssel, állattenyésztéssel, valamint a katonák számára történő sörfőzéssel [4. pont]83. Érdekes rendelkezést tartalmaz az utasítás [6.] pontja, eszerint, amennyiben a kapitány elrabol az uralkodói bevételekből, vagy saját hasznára üzletel, az udvarbíró köteles azt az uralkodónak, vagy annak távollétében a főhercegnek, illetve a Szepesi Kamarának jelenteni. Bódy tevékenysége során nem csak a kapitánnyal, hanem a kamarával is összetűzésbe került. Az utóbbi ugyanis, csakúgy mint elődje idején, nem tudta megfizetni az Egertől más végvárakhoz rendelt tizedek árendáját. Bódy kénytelen volt hiteleket felvenni a katonaság húspénzének előteremtésére. Panaszaival a kamarát megkerülve még a bécsi központi szervhez, az Udvari Kamarához is fordult.84 A főkapitány pedig több jövedelmet is maga hasznára foglalt le, 83 Az egri serfőző házat Kövér udvarbírósága idején kezdték építeni, ami 1577 decemberére el is készült, de beüzemelésére előbb a serfőző kádak, majd az üst végül pedig serfőzőmesterek és az alapanyagok (komló, árpa, tűzifa) hiánya miatt nem került sor. MOL E 254 1577. okt. no. 15. dec. no. 3. no. 4. 1578. nov. no. 12. dec. no. 9. 84 MOL E 254 1579. júli. no. 19. nov. no.35. no.47., dec. no. 14. 76