Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)

MAGYARORSZÁG VÉDELME -EURÓPA VÉDELME BALASSI BÁLINT ÉS BOCSKAI ISTVÁN KORÁBAN - GEBEI SÁNDOR: A kozákság mint a lengyel végek határőrsége (1569-1648)

si felkelőinek ereje is szükséges volt Pavljukék 20 ezres hadának legyőzésére. A harcokban részt vevő Okolski Szymon slachtics naplójában érthetetlennek mondja, hogy a „katonai könyveket nem olvasó”, a hadászatban járatlan kozákok ilyen rövid idő alatt tízezreket tudtak mozgósítani, csapatokba tudták őket szervezni, fegyelmet tudtak tartani közöttük, elegendő muníciót tudtak felhalmozni.55 Közöttük nincs herceg, nincs szenátor, nincs vajda - elmélkedett tovább Okolski, ,,de vannak olyan emberek, akiket, ha nem mondana ellent a plebejusok törvényének, bátorságuk miatt méltán nevezhetnénk Cincinnatusnak,... vagy Themisztoklésznek. ”56

A fegyverrel kikényszerített megegyezés, az 1638. évi Ordináció, az állam és a kozák Zaporozsjei Had közötti viszonyt újra szabályozta, 1625-höz, 1630-hoz, 1635-höz képest de facto súlyosbította. A 6 ezres létszám és a zsold nominális nagysága megmaradt ugyan, viszont a kozák önigazgatás és önkormányzat jelentősen csorbult. Most már nem a választott parancsnok, a hetman állt a lajstromozottak élén, hanem a király megbízottja, a komisszár. Ugyancsak kinevezéssel kerültek az ezredek élére az ezereskapitányok, mégpedig iz rodovitoj slachti (a nemesi származásúak) közül. A cserkasszi, a perejaszlavli, a kanyevi, a korszunyi, a belocerkovi, a csigirini ezredek tartózkodási és állomásoztatási helyét a cserkasszi, a kanyevi és a korszunyi királyi birtokokon és „egyéb határ menti városban” jelölték ki. (w inszych miastach,... nie mieszkali i dóbr swoich w miastach tam nie mieli)57 A megtorlásnak ezzel nem volt vége. Sőt, 1638 után kezdődött meg leplezetlenül az ukrajnai, kozákgyanús jobbágyság üldözése, a legyőzött lajstrombeli kozákok zaklatása, privilégiumaik nyírbálása. 1638-ban keltezték azt a levelet, amelyben a belgorodi (orosz) vajda „a lengyel, litván emberek” kegyetlenkedéseiről számolt be. Trjochtyemirovot — ez volt a felkelés tűzfészke - hamuvá égették, sok egyéb településről elűzték a lakókat és azokat pusztasággá változtatták. Mindenütt „megsértik a pravoszláv vallást, a templomokat feldúlják”, a kozákok és a parasztok élésraktárait (horomi) kifosztják, családtagjait bántalmazzák, „lőport szórnak az ingükbe és meggyújtják” és más hasonló szörnyűséget követnek el.58

55 Memuari II. 213., 197-199.

56 Memuari II. 225.

57 Ua. 278-279., Vosszojegyinyenyije I. 256-257., Halecki: A nyugati civilizáció peremén 143.

58 Memuari II. 280.; Golobuckij: Zaporozsszkoje kazacsesztvo, 247.

311