Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - HIDÁN CSABA: 16-17. századi fegyverek vizsgálata a kísérleti régészet segítségével. Az egri Dobó István Vármúzeum hódóltság-kori fémanyaga
Kísérletek igazolják, hogy ez nem lehet igaz. Igaz azonban, hogy 100 fontnál erősebb török távlövő íjakkal 350—400 méterre is el lehetett lőni. Az okmeidani tér (a mai Boszporusz-híd helyén volt az íjászok gyakorló tere) jelzőkövei is tanúsítják ezt, valamint 19. és 20. századi európai versenyeken török íjakkal lőtt távolsági rekordok. Igaz azonban az is, hogy egy 60 font körüli íjjal 60 méter távolságról a 2 mm vastag hidegen hengerelt acéllemezt át lehet lőni, és a sodronyinget nagyobb távolságról is. A 17. század második felében azonban a lőfegyverek tökéletesedése, valamint súlyuk jelentős csökkenése lehetővé tette a lovasság hatékony lőfegyverrel való ellátását. Sodronyinget a 16-17. században viseltek a magyar lovasok, ám ez csak a könnyebb vágásoktól véd, szúrás, lövés ellen nem, és az ütés ellen sem, mert az ing alatt erős ütéskor összetörnek a csontok. Mégis használták, mert egyedüli védőfegyverzet, ami átengedi a testmeleget és mindenféle mozgást szabadon lehet benne végezni. A különböző vértek szúrástól, vágástól védnek ugyan, de a lövésektől nem. Egy 1988-ban végzett ausztriai hatásvizsgálat során egy 1595-ben készült muskéta 100 méterről átütötte a 2 mm vastag acéllemezt, egy 17. századi kanócos puska pedig az 1 mm vastag acéllemezt. 30 méterről a muskéta a 3 mm, a kanócos puska 2 mm, egy 1620-ban készült keréklakatos pisztoly 2 mm vastag acéllemezt lőtt át." A sisakok közül a rákfarkos magyar huszársisak minden követelménynek megfelelt, a morion típusú sisak, amelyet nyugati gyalogok használtak, főleg azonban súlyossága mellett igen kényelmetlennek bizonyult és nehéz volt benne mozogni. Pajzsokat a 16. század második feléig mind a lovasok, mind a gyalogosok használtak. A magyar huszárok pajzsa a jellegzetes huszártárcsa, a gyalogosoké kerek vaspajzs volt. A 17. században a tűzfegyverek tökéletesedésével a pajzsokat többé nem használták. A különböző fegyverek használhatóságának bemutatása után azonban el kell mondani, hogy hatékony harcászati alkalmazásuk attól is függött, hogy milyen terepen, milyen mennyiségben és milyen időjárási körülmények között használták. Hiba lenne egy-egy fegyvert túlzottan misztifikálni. A csaták, de még inkább a hadjáratok sorsát a küzdő felek hátországi állapota és gazdasági teljesítőképességük legalább annyira befolyásolta, mint harcosaik rátermettsége és vitézsége. 11 A táblázat látható a Rubicon folyóirat 1997/7. számában a 21. oldalon. 182
