Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)

AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - SARUS KISS BÉLA: Egy hegyvidéki végvár katonai infrastruktúrája. Murány katonasága, építményei és fegyverzete

Mint a jelentésből kiderül, a biztosok meglehetősen válságos helyzetben találták a vár katonaságát. Kisebb lázadásként értékelhetjük magatartásukat, amit azonban könnyen meg lehet érteni. Hasonló esetek nem lehettek ritkák máskor sem. Erre példa az az 1565-ös eset, amikor a bányavidéki őrség mustrája alkalmával akarták a murányiakat kifizetni,51 de ez azért nem sike­rült, mert Korponán, amikor kiderült, hogy a megjelent biztosok nem tudják kifizetni a teljes zsoldot, a korponai katonák a mustrát végzőket elfogták és az összes posztót, amelyet még a kékkői, a murányi, a csábrági és a szitnyai őrségnek szántak, elvették. A központi kormányzat rendszeres pénztelensége a végvárakban állomá­sozó katonák zsoldfizetésében tehát nagy elmaradást okozott. A várak kapi­tányai, hogy a helyzetet részben orvosolják, saját pénzükből fizették ki a ka­tonákat. Murány esetében is megfigyelhető ez a jelenség: mindhárom kapi­tány hozzájárult az őrség fizetéséhez. Ezeket az összegeket később többféle forrásból és változatos módon igyekeztek kifizetni. Dominicsnak murányi szolgálata után, 1557-ben az engelhartzelli jövedelmekből 2667 Ft 29 kr 2 pfeniget biztosított az uralkodó az elmaradt kapitányi zsoldja és más olyan elismert kiadásai miatt, melyről Mathias Kamerer hadi fizetőmester kimutatást készített,52 de az adósságot részben a Csehország, Szilézia és Morvaország által fizetett hozzájárulásból is igyekeztek kiegyenlíteni.53 Az 1562-ben esedékes kifizetések között Dominicsnak 6600 rFt tartozást tartottak nyílván. Maskó Menyhérttel szemben is jelentős adósságot halmozott fel az uralko­dó. A Magyar Kamara által kiállított elismervény szerint 1565-ig 7178 rFt 38 krajcárral volt adós Maskónak az uralkodó.54 Ebből 1565. július 15-ig 2500 rFt-ot az uralkodó ausztriai követei („nunciales austriacos”) és 178 rFt 38 kr-t a hadi fizetőmester már kifizettek. A fennmaradó 4500(!) rFt kifizetésére az uralkodó magyar dika jövedelmet rendelt. A Magyar Kamara ezt követően el­rendelte, hogy a pozsonyi dikából fizessék ki ezt az összeget. E szerint tehát Maskó megnyugodhatott. Az adósság azonban nem nyert végleges kielégítést. 51 ÖStAKAAFA 19 Karton 1565. 1565 2/2. Korpona, 1565. február 16. Carl Hayd mustra­mester jelentése az uralkodónak. 52 ÖStA HKA GBÖ Bd. 78. fol. 155r-v. 1557. október 16. 53 ÖStAKAAFA 15 Karton. 1562. Fasc. 6. No. 1/a-l/d. Matthias Cammer jelentése és kimu­tatásai a csehek által fizetett összegekről, az azt terhelő adóságokról. 54 MOL E 554 Föl. Lat. 1274. Pozsony, 1565. július 15. 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom