Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)
SARUSI KISS BÉLA: A murányi vár élelemellátása a 16. század második felében
változásról egy érdekes uralkodói utasításból értesülhetünk. II. Miksa értesítette a Magyar Kamarát, hogy korábbi parancsát, miszerint április elsejétó'l a murányi katonáknak egy kenyérért és egy pint sörért egy-egy krajcárt, illetve a marhahúsért a már említett módon kell fizetni, a katonák kérésére visszavonta. Az április 1-től július 28-ig terjedő időszak elszámolásában a régi áraknak kellett érvényesülni, de ezt követően az eredeti parancs szerint mérték ki az élelmet. Valószínűleg azonban a katonák továbbra is tiltakoztak, így csak a marhahúsra vonatkozó utasítás maradt érvényben. Herberstein provizor és kapitány, provizori utasításában (1584),65 a következőket találjuk (26. és 27. pont): mivel az élelmet magas áron szerzik be, de olcsón értékesítik, ezért a két font súlyú kenyeret, amelyet korábban egy dénárért adták, ezt követően egy krajcárért kellett felszámolni, miként egy pint sört is, amit szintén egy krajcárért kellett adniuk. Az eredetileg már 1574-ben tervezett emelés így csak 1584-től lépett érvénybe. Mivel 60 krajcár értéke 80 magyar dénárnak felelt meg, ez mintegy 33 %-os áremelkedést jelentett. A marhahús kiméréséről az utasításban meghagyták, hogy ennek megváltoztatásáról a Haditanáccsal kezdjen tárgyalást. Az 1590-es év húselszámolásából újabb áremelésről értesülünk.66 Számszerűleg a marhahús fontját ugyanannyiért mérték, de leszűkítették azt az időszakot, amikor 1,5 dénárt számítottak fel érte: csak július 1-től szeptember 30- ig (=92 nap) tartott ez a katonák számára kedvező időszak. Ráadásul erre az időszakra esett a legalacsonyabb számú vágás, havonta 7,6 darab, az előtte lévő időszakban havonta majdnem tizet, azt követően pedig 13,6 darabot vágtak. Feltűnő, hogy az árszabások változását kapitányi, provizori személycserék alkalmával hajtották végre. Ennek két okát látom: egyrészt az új személy nagyobb határozottsága hozzásegíthette a kamarát, hogy meggyőzze a katonákat az élelmiszer drágulásáról, másrészt Maskó és Herberstein kapitányok talán új embereket is hoztak, akik mivel nem élvezték a korábbi kedvező élelemadagok előnyeit, alacsonyabb javadalmazással is megelégedtek. A változások mértéke általában nem túl nagy, és sohasem terjed ki egyszerre valamennyi élelemre. Amikor ezt 1574-ben mégis megpróbálták, akkor a szándék a katonák ellenállásán megbukott. A változásokra az is jellemző, hogy azt „bújtatni” igyekeztek. Az 1558-as változás után is egy dénár volt a kenyér, csak másfél fonttal könnyebb lett. Az időszakok szerint eltérő értékű marhahús árszabás, idővel szintén a katonák hátrányára változott. Az 1550-től 1584-ig (1590) terjedő időszak árszabásainak változásai azt mutatják, hogy a központi szervek (Magyar Kamara, Haditanács) mindig figyelemmel kísérték a vár élelemgazdálkodását és élelemfogyasztását. A limi65 MOL E 136 Diversae instructiones. 5. köt. (Filmtár 3959. tekercs.) 66 MOLMKAE 159 (9670. tekercs), 1590. 13/a füzet. 259