Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)

SARUSI KISS BÉLA: A murányi vár élelemellátása a 16. század második felében

E rövid áttekintésből is láthattuk, hogy a vár gazdálkodási tevékenysége milyen egyoldalú volt. Az uradalomból nem volt lehetséges előteremteni azt az élelmet, amely a katonaság ellátásához elegendő lett volna. A Mohács előtti időszakban a vár minden bizonnyal el tudott tartani egy kisebb létszámú fegyveres őrséget és a vár gazdasági személyzetét. Ezt követően a felső-magyarországi uralmi viszonyok és a rendszeressé váló háborús helyzet, 1549- től pedig a jelentős német gyalogság jelenléte, valamint 1554-ben Fülek török kézre kerülése azt eredményezte, hogy az uradalomból származó jövedelmek jelentősen visszaestek. Ezért a 16. század második felére a vár, a megnövekedett számú őrséget már képtelen volt ellátni. Ezért volt szükség arra a külső támogatásra, amely az időszakos kamarai pénzsegélyekben és a gömöri tizednek Murányhoz rendelésében merült ki. E két forrásból származó jövedelmek nélkül, - különösen a tized nélkül - nem volt megoldható a vár ellátása.

Bár a fentiekben „a vár gazdálkodásáról” írtam inkább a hadigazdálkodás kifejezés lenne a helyesebb, amelynek központi kérdése a katonák ellátása volt. Ugyanis nem arra törekedtek, hogy az élelem értékesítés jövedelméből a zsoldhoz szükséges összeget előteremtsék, hanem a viszonylag alacsony árral a katonák türelmét igyekeztek biztosítani, a sokszor évekig késő zsold miatt. Az állandónak nevezhető zsoldkésések idejére a német katonákat csak a számukra kedvező élelmezési rendszerrel lehetett a várhoz kötni. (És persze abban reménykedhettek, hogy egyszer mégis zsold- jukhoz juthatnak.)

A várban alkalmazott árszabások és jelentőségük

Szegő Pál szerint helytől és időtől volt függő, hogy ingyen vagy pénzért jutottak a katonák élelemhez.45 „Az ország egyes vidékein ... inkább nagyobb zsoldot adtak a végbelieknek, de nem élelmezték őket az állam költségén, bár sokszor állami készletből éltek itt is, csakhogy pénzért. Sokszor a katonák zsoldjuknak csak egy részét kapták készpénzben, míg a másikat természetben kiosztott élelemmel rótta le az állam. Bár az élelmiszerek árát igyekeztek országgyűlésen limitálni, mégis a helyi viszonyoknak jobban megfelelő módszer terjedt el inkább, amelynek törvényességét az 1563: 11 és 13. te. mondta ki: eszerint időről-időre, és helyenként külön végzi a limitációt a véghely kapitánya, az alispán, a szolgabírák, a végbeli vitézek és a bizalmi emberek (boni viri) vegyes bizottsága. Ezt a katonák kedvelték, mert amikor ezt beszüntették, és mindent készpénzben fizettek, akkor az őrség kívánta vissza a régi rendszert, mert a zsold rendszerint elmaradt.” Szegő Pál azt is megjegyzi,

45 Szegő, i. m. 262-274.

254