Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)
R. VÁRKONYI ÁGNES: Ellátás és társadalom. Végvári élelmezés a 16-17. századi Magyarországon
en, és időben is változóan, jelenlegi ismereteink szerint javarészben a váruradalmak és a helyi táradalom szolgáltatta. A harmincéves háború idejéhez és Wallenstein nevéhez kötik azt a hadélelmezési metódust, hogy a katonaságot a terület lakosságának kell eltartania. Ily módon kiküszöbölik a szállítást, az elosztást, közvetlenebb lehet az ellenőrzés, gyorsabban élelemhez jut a katonaság. Magyarországon az élelmezésben már korábban is ez érvényesült. Arányairól nincsenek átfogó vizsgálatok. A Kamara a helyi ellátást is normák, fejadagok porciók kiszámításával és szabályozásával fejlesztette tovább. Változatlanul tág tere nyílt a visszaéléseknek. A lelkiismeretes parancsnokokról kevesebbet szólnak a források, mint azokról, akik saját zsebükre gazdálkodtak, vizsgálati jegyzőkönyvek tisztek és hivatalnokok sorát örökítették meg, akik eladták az beszedett gabonát, az élelmezésre összegyűjtött marhával és borral jó nyereségre kereskedtek. A másik különben évszázados tapasztalatokra visszatekintő eljárást, hogy a hadsereget előre feltöltött raktárakból lássák el, többek között gróf Raimund Montecuccoli, a császári csapatok főparancsnoka, majd a Haditanács elnöke is célravezetőnek tartotta.34 Ez jelentős befektetéseket igényelt, tartalékok képzését, tartósítást és gondozást. Bizonyos mértékben szükségszerűen éltek vele. A harcoló hadsereg élelemtartalékait főleg a várakban gyűjtötték össze, raktárak, „magazinumok” kamarai építéséről csak a század végéről tudunk. A várőrség élelmezését leghatékonyabban a szenvedő fél, a katonaság ellenőrizte. A panaszok, vizsgálatok sokaságából egyetlen esetet emelek ki. A székelyhídi őrség, ismereteink szerint egyedülálló, érdekes szimbolikával fejezte ki jogát a rendes élelmezéséhez. Székelyhíd falai közé Montecuccoli 1661. évi erdélyi hadjárata, pontosabban a tervezett hadjáratnak a Habsburg- oszmán megegyezés alapján történt megszakítása alkalmával 500 főnyi császári őrséget helyezett el, parancsnokuk, Johann Tiefenthal császári alezredes pedig a zsoldot a maga javára visszatartotta. A katonaság fellázadt, a parancsnokot elfogta, meg is ölhette volna, de más történt. A szász George Kraus számol be róla az Erdélyi krónikában (1608-1665): „Ez a parancsnok 14 hónapon át nem fizette ki a katonák zsoldját, éhezni hagyta őket, és meggazdagodott. Ugyanakkor a katonák mindennap hallván, hogy a török nem akarván megtűrni Székelyhidat és lerombolását követeli, addig forgatták fejükben az ínséges állapotukat, kenyérben és pénzben való hiányukat, míg végül lázadásra határozták el magukat, s azt rövid időn belül be is váltották. Rátámadtak parancsnokukra Tiefenthalra, és a szép drágaságokon kívül elvették tőle 2000 tallérnyi készpénzt, majd egy tarisznyában egy véka lisztet a hátára vetettek, 34 Az eljárását bíráló német szakirodalom tévedéseire is rámutatva: Perjés Géza, 1961, 134-138. 23
