Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Az írói pálya ívén. Gárdonyi művészi útja - A pályakezdés évei (1863-1897) - A háború és az utolsó évek (1914-1922)

A körülmények által kialakított szerephelyzeteknél azonban a művek autentikusabban vallottak Gárdonyi érzéseiről, kihunyó és újraéledő reményeiről. Líraiságát átmenetileg keményebb hangnemben fordította a háborúellenes szatíra, és amikor idillt rajzolt {Leánynézőben, A kürt), a jellemeket és a kompozíciót az embertelen, pusztító vérontás valósága alakította. Félelmei azonban nem csitultak: az 1917—1918- ban írt Ki-ki a párjával című regényében a könyörtelenül bekövetkező csendes halál vízióját rajzolta, majd újra megfogalmazta - most már az egész életpályára kiterjedő tanulsággal - keserűségeit a Boldog halál szekere című elbeszélésében. A magányos öregember és a külvilág embertelenségét képviselő kéményseprő találkozásából a szeretetet, a humánumban kiteljesedő rendezettséget képviselő öreg kallólegény került ki holtan, mintegy szimbolizálva az író szomorúságát. Ebből a szomorúságból már csak távolabbra mutatóan villannak fel halványan a vigasztalást ígérő eszmények: utolsó írásai között két fontos regényében szállt még síkra az individuum szabadságáért, az emberi érzések természetes kiéléséért, a visszahúzó társadalmi konvencióktól mentes boldogságért {Ida regénye, Bibi).

Az életpálya utolsó egy-két esztendeje már csak inkább érdekes, mintsem fontos utójátéknak tekinthető Gárdonyi életében. A háború és a forradalmak után berendezkedő új politikai rendszer igyekezett felhasználni tekintélyét és hírnevét, s bár a nehéz esztendőkön túljutó író tett is engedékeny gesztusokat, függetlenségét nem adta fel. Visszautasította a meghívásokat, a hivatalos címeket és rangokat, megrendelésre készített írásai - így a Pesti Hírlap 1919. december 25-i vezércikke, a Karácson-est 1919-ben, vagy híres-hírhedtté vált verse, Az ötödik kard című - tragikus vergődésről, riadt tájékozódási vágyról, a rend és nyugalom óhajáról tanúskodnak.21 Bródy Sándor híres páduai levelének szerető barátsággal fogalmazott szemrehányó, vádoló és megbocsátó sorai elértek még hozzá 1921-ben, de már csak a halál váltotta meg kételyeitől 1922. október 30-án.

21 Vö.: Lipcsey Péter: Azokról, akik elmentek. A Gárdonyi Társaság Évkönyve, 1924.

29