Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

GÁRDONYI KÖZELÉBEN - Az írói világkép határai. Gárdonyi világnézete - Az istenkeresés értelme

Ily módon Gárdonyi világképében az antropozófia panteista szem­léletét végső pontnak tekintjük, amelynek társadalmi vonatkozásai a szeretet eszményében megtalálható egyenlőségben a társadalmi ember egyéni szabadságának elsőrendű követelményében jelentek meg. Gárdonyi eszménykeresésének legmélyebb értelme a szellemi sza­badság kivívásának hite. Az a meggyőződés, hogy a menekülő lélek csak magányában tudja felvenni a harcot sekélyes környezetével, hogy a konvencionális és egyre tartalmatlanabb etikai rend helyére csak az önmagába záródó szuverén egyéniség képes új, elképzelése szerint igazabb morált teremteni. Ez a magatartás tudatosan vállalta a külön­állást, mert előtte hamisnak látszott a valóság, a feudális-kapitalista rend, és igaznak tűnt a belső érzelem őszintesége, a személyesebb és ezért emberibb szemlélete a világnak. Minden vágya tehát a függetle­nedés szándéka, amely ugyan az emberi kapcsolatok betelj esületlen- ségével járhatott együtt, de mégis olyan belső szabadság volt, amely nem kötött alkut környezetével, a társadalommal. S bár ez a környezet befolyásolhatta a valóságosan érzékelhető emberi létezést, az elrejtett belső érzelmeket, a lelki embert soha nem kaparinthatta hatalmába. A létezés értelmét kutató szenvedély ebben a szubjektivizáló törek­vésben vélte felfedezni az emberi élet távlatait. A mindig tökéletesedő lelki ember eszménye lebegett előtte, akinek fejlődését a halál sem ál­líthatja meg. A test megsemmisülhet ugyan, de a lélek folytonosan lé­Ezen a fokon megtudja, hogy a „kis világ”, a mikrokozmosz, vagyis az ember maga, megfelel a „nagy világnak”, a makrokozmosznak... Kezdi úgy érezni, hogy összenő az egész világépítménnyel, annak ellenére, hogy teljesen önállónak érzi magát. Feloldó­dik az egész világban, eggyé válik vele, anélkül, hogy saját mivoltát elveszítené... " (Rudolf Steiner: A szellemtudomány körvonalai. Génius, Bp. én. 291-292.) Gárdonyi jegyzettöredékei az ember és a világegység Steiner-féle „lelki alaphangulatát” vissz­hangozzák: „Ha az ember: kicsiben a világmindenség, akkor a világmindenség: az em­ber nagyban. A test a matéria, a lélek az Isten. A csillagok a világmindenség sejtjei”. Egy másik helyen: „Ez a kifejezés: testem, helyes. Ez a kifejezés: lelkem - nem helyes. Lelkem helyett azt kellene mondani: én ”. A lélek-ember én-tudatában így áll elő a lét­harmónia és individuális szabadság Gárdonyi-féle eszménye, az antropozófia „beava­tási fokainak” megfelelően. Ha a legmagasabb „lelki alaphangulatban” a lélek az Is­ten, akkor az utóbbi feljegyzésnek megfelelően az én az Isten. Ezt úgy kell nála érte­ni, ahogyan - a visszaemlékezések szerint - szeretteitől búcsúzva halálos ágyán mond­ta: az Isten énbennem lakik! 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom