Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

PÁLFFY GÉZA: Hírszerzés és hírközlés a törökkori Magyarországon

A hírközlés rendszere és fejlődése a 16. század elejétől a török kiűzéséig Az eddigi kutatások eredményei A törökkori kémkedés történetével ellentétben a magyarországi hírközlés, elsősorban a posta 16-17. századi históriája meglehetősen jól ismert. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a posta finanszírozása ebben a két év­században Magyarországon részben a bécsi Udvari, részben pedig a pozso­nyi Magyar Kamara, illetve a horvát-szlavón végeken a belső-ausztriai tar­tományok (Stájerország, Karinthia és Krajna), a Nyugat-Dunántúlon pedig főként az alsó-ausztriai rendek feladata volt. Ennek következtében az emlí­tett kormányszervek és rendek archívumaiban viszonylag egységes irat­együttesekben állnak rendelkezésünkre a korabeli posta történetének forrásai - hogy csak a néhány legfontosabb fondot említsük: a bécsi Hofkammer- archivban az Alte Postakten anyaga és a Gedenkbücherek sorozatainak ilyen tematikájú bejegyzései, a Magyar Kamara Archívumában a Városi és kama­rai iratok között a Paar-postamesterek számadásai, a grazi Steiermärkisches Landesarchivban pedig a rendi levéltár Wirtschaft főfondcsoportjában őrzött postairatok.80 A magyar és az osztrák postatörténet-írás a 20. század elejétől ezeket az irategyütteseket hasznosította azoknak a kézikönyveknek az elkészítésekor, amelyeket mind a mai napig igen nagy haszonnal forgathatunk postatörténeti kutatások alkalmával. Míg Magyarországon 1911-ben jelent meg Munkás László munkája - bécsi és országos levéltárbeli kutatások alapján - a királyi posta 1528 és 1715 közötti történetéről, addig két évvel később Ausztriában Eduard Effenberger írt először modernebb összefoglalást az osztrák posta fejlődéséről.81 Munkás eredményeit utóbb a páratlan mennyiségű levéltári irat­80 ÖStA FHKA HKA Alte Postakten és ÖStA FHKA HKA Gedenkbücher, Reihe Hotfinanz und Niederösterreich, ill. Reihe Ungarn. Ezekből a kötetekből remek adatokkal szolgál Magyarország vonatkozásában is: Wlcek, Hildegard: Studien zur Geschichte des Wiener Hofpostmeisteramtes unter Ferdinand I. Wien, 1945. (Inaug.-Diss.); MOL E 554 MKA Városi és kamarai iratok Fol. Lat. 761-763., 879., 2769., Fol. Hung. 625. és Quart. Hung. 580. Vö. még Kenyeres István e kötetbeli tanulmányával.; StLA Landschaftliches Archiv, Altes Archiv XIII.: Wirtschaft E.: Verkehr 2.: Post. Az erre vonatkozó legújabb feldolgozás egy a grazi egyetemen megvédett szakdolgozat formájában: Heschl, Gerald: Die Post in Innnerösterreich bis 1624. Graz, 1989. (Diplomarbeit) 81 Munkás László: A királyi magyar posta története 1528-1715. Bp., 1911. (Az Országos Iparegyesület Báró Kornfeld Zsigmond-könyvtára V. füzet) és Effenberger, Eduard H. R. : Geschichte der österreichischen Post. Bd. I. Wien, 1913. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom