Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)
KELENIK JÓZSEF: Kémek, hírek, rémhírek. Hírszerzés és hadviselés a dél-dunántúli végeken a 17. század első felében
tázó török, azt megüzeni. ”35 S hogy nem csak pillanatnyi felindulásról volt szó azt jelzi, hogy az említett asszony még jó másfél év múlva is küldözgeti a híreket Egerszegre. Mellesleg, hogy a hölgy keresztényi felbuzdulása ily tartós volt, abban feltehetően szerepet játszott az is, hogy az egerszegi kapitány gyakorta kedveskedett neki pénzzel és más ajándékokkal.36 Az senki előtt sem kétséges már milyen fontos szerepet kapott hírszerzés, a kémkedés a végvidék hathatós védelmezésében. Azonban még a kémeknél is sűrűbb homály övezi azokat, akik nélkül a létfontosságú információk nem juthattak volna el a megfelelő helyre. Az összekötőkről azonban - talán épp amiatt, mert kiválóan beolvadtak környezetükbe - nem sok szó esik. A Kanizsán tevékenykedő török kém például - érthető önvédelmi okokból - csak az általa jól ismert két (talán három) összekötő útján tartotta fenn a kapcsolatot. Mindkettő hódolt jogi státusú volt, hiszen csak így mozoghattak szabadon a török területeken. Egyikük, Ebergényi Pál deák, a másik, a levelekben gyakorta emlegetett Molnár István viszont jobbágyi állapotú volt. Méghozzá olyan, akinek két szpáhija és Egerszegen élő, szintén hódolt magyar földesura is volt. A hírszerző kapcsolat a már említette kanizsai Oszmán cseri basa és az egerszegi polgár között alakult ki, de fenntartását és működtetését hamarosan teljes egészében Molnár István vette át. Mivel jobbágy volt, s Kanizsán két szpáhija is lakott — egyikük épp maga a kém - nem volt feltűnő, hogy gyakorta megfordult a várban. Feltehető, hogy bár jobbágyi állapotú volt, nem foglalkozott földműveléssel. Erre aligha juthatott ideje, hiszen szinte állandóan úton volt. Mikor híre kelt, hogy a török készül valamire, épp csak megérkezett Egerszegre, már küldték is vissza. Ilyenkor két-három naponta jelent meg Kanizsán. Mivel a hírhordáson kívül másra nem nagyon maradt ideje, valószínű, hogy a hírekért kapott pénzből élt. A hírek megszerzésével azonban aligha ő foglalkozott, hiszen már gyakori feltűnése is gyanússá tehette, hátha még tudakozódott, kérdezősködött volna. Ügyes ember lehetett, hiszen olyankor is eljutott a kémhez s vissza, mikor a törökök, portyára készülve, ugyancsak szemmel tartották a hódolt lakosokat. Bár ki tudja, meglehet több volt ez mint szerencse. Mint láthattuk, ahhoz, hogy a védelmi rendszer az adott körülmények között elláthassa feladatát nélkülözhetetlen volt a több forrásra támaszkodó hírszerző és hírtovábbító hálózat. Ennek leghatékonyabb, legmegbízhatóbb elemei az állandóan a helyszínen tartózkodó, autentikus forrásokkal rendelkező török kémek és a velük szoros kapcsolatban álló összekötők voltak. Állandó kém híján a különböző megbízhatóságú másodlagos hírforrások, rabok, „hódolt polgárok”, valamint a jövőmenő kereskedők látták el hírekkel a végvidék védelmezőit. 180
